Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
„Az esemény idején és helyén az egy fő matróz hiánya miatt nem volt alkalmas a hajózásra” a hajó – áll egy friss szakértői véleményben.
Két matróz helyett csak egy segítette a kapitány munkáját, vagyis hajózásra alkalmatlan volt a Hableány, írja az Index egy birtokába került friss szakértői véleményre hivatkozva. A szakértők úgy fogalmaznak, hogy a
Hableány az esemény idején és helyén az egy fő matróz hiánya miatt nem volt alkalmas a hajózásra.
A lap információja szerint az, hogy a személyzet számát növelni kellene, már az előző hajóbizonyítványba is bekerült. Ezt a hajó vezetőjének kellett volna jeleznie az üzembentartó, vagyis a Panorama Deck Kft. felé, teszik hozzá a szakértők.
A hajón nem volt radar sem, ami egyébként nagyban segítette volna a mozgását olyan időjárási körülmények között, mint amilyenek a baleset idején is voltak. A kormányállásából „a körkilátást pedig a felső fedélzeten elhelyezett ponyva és kémény részben korlátozta.”
A Borsnak az üzemeltető egyik jogi képviselője, Borbély Zoltán a hírre reagálva azt mondta, hogy:
Nem igaz, hogy a Hableány alkalmatlan volt, minden hatósági engedéllyel rendelkezett. A plusz egy matróz azt jelentette volna, hogy még egy ember életét veszíti a tragédiában. A radar pedig nem kötelező műszaki felszerelése ezeknek a hajóknak.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.