Hetek óta tartó vita után szabadultak el az indulatok csütörtök este Ráckevén. Az Index információi szerint két banda csapott össze, mert az egyik csoport tagja olyan drogtól lett rosszul, amit a másik csapattól kapott.
Mi is megírtuk, hogy a településen csütörtök este volt lövöldözés, a rendőrség közleménye szerint két család között tört ki veszekedés, amely tettlegességig fajult.
A Blikknek a helyszínen sikerült beszélnie Vereckei Zoltán alpolgármesterrel, aki azt mondta, tudomása szerint drogügylet áll a háttérben. Egy embert állítólag vasvillával szúrtak meg, ő komolyan megsebesült, Budapestre szállították. Összesen öt embert vettek őrizetbe, egy 53 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetése miatt indítottak eljárást, és kezdeményezték a letartóztatását.
Az Index most további részleteket derített ki, ezek szerint egy férfit a múlt héten a társaságból vascsővel vertek össze, emiatt akart bosszút állni a másik banda. Vasvillákkal, vascsövekkel, kardokkal és szablyákkal vonultak a Bercsényi utcába. A balhé előtt egyébként a Facebookon, élő videókban üzengettek egymásnak.