Rossz minőségű drog állhat a ráckevei összecsapás mögött

Pisztolyokkal, kardokkal és vasvillával felfegyverkezve feszült egymásnak két család csütörtök éjszaka Ráckevén. A bandaháború hátterében a Blikk szerint valószínűleg a drogkereskedelem állhat. A lap úgy tudja az egyik társaság kábítószert adott el a másiknak, a szertől azonban valaki rosszul lett, és veréssel torolták meg a rossz minőségű anyagot.

  • hvg.hu hvg.hu
Rossz minőségű drog állhat a ráckevei összecsapás mögött

"Neveket nem mondanék, mert ha kiderül, hogy köptem, végem. Pancsolt drog miatt robbant ki a balhé. Először valakit nagyon helyben hagytak, majd hogy se a verésből, se a drogügyből ne legyen rendőrségi ügy, milliókat ajánlottak fel a megvert férfinak a hallgatásáért, de ő ezt elutasította. A verés miatt bosszút kiáltottak inkább" – mondta egy helyi fiatal a lövöldözés után.

A bandatagok vascsövekkel, kaszákkal, vasvillákkal estek egymásnak, de lövések is dördültek. A helyi rendőrök nem bírtak velük, ezért jöttek a kommandósok is.

Ahogy megírtuk, a rendőrség öt embert állított elő a verekedés után. Közülük egy embert életveszélyt okozó testi sértés miatt őrizetbe is vettek az egyenruhások. A legsúlyosabb sérülést az a férfi szenvedte el, akit fejbe szúrtak egy vasvillával.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.