Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Házkutatást is tartottak náluk.
Kilenc embert fogtak el a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói az Auróra utcai zászlóégetéssel összefüggésben - közölte honlapján a rendőrség.
Mint arról beszámoltunk, október 23-án az akkor éppen zárva tartó Auróra közösségi házhoz szélsőjobbosok vonultak, akik felgyújtották a bejáratnál lengő szivárványos zászlót, majd neonáci feliratokat ragasztottak ki. Vonulásukról videónk is van.
A rendőrség most azt közölte, a helyszíni szemle után a BRFK garázdaság gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettesek ellen, a nyomozás során pedig azonosítottak nyolc férfit és egy nőt, akiket szerdán
az ország különböző részein elfogtak és társtettesként, csoportosan elkövetett garázdaság bűntett, illetve szintén társtettesként elkövetett rongálás vétség gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként.
A BRFK nyomozói az elfogott személyeknél házkutatást is tartottak.
A gyanúsítottak a gyanúsítás ellen panasszal nem éltek, és az eljárás további szakaszában szabadlábon védekeznek - írták.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
Egyelőre nem tudni, hogy milyen oldalt törtek fel.
Az ügyben érintett lehet egy magyar kölcsönügylet is.