Négyen támadtak rá az ATV munkatársára

Az operatőr a siófoki kórháznál szeretett volna forgatni.

  • hvg.hu hvg.hu
Négyen támadtak rá az ATV munkatársára

Az ATV operatőre felvételeket szeretett volna készíteni a Siófokon, amikor négy ember nekiesett és megpróbálták tőle elvenni a kamerát, írja az atv.hu. A csatorna munkatársa ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett a rendőrségen.

A portál azt írja, az operatőr a kórházban történt eseményekről szeretett volna beszámolni, amikor először egy magát biztonsági őrnek kiadó férfi megpróbálta leállítani a forgatást, majd azt mondta, "rendőrségi feljelentés lesz ebből" - csak később derült ki, hogy igaza lett.

Az első férfi után három biztonsági őr és a vezetőjük jelentek meg. Utóbbi odalépett az operatőrhöz, hogy elvegye a kameráját. Csak megrángatnia sikerült az eszközt, de emiatt azt már nem lehetett használni. Az ATV munkatársai ezután mentek a rendőrségre feljelentést tenni.

Az esetről készült videófelvételt az atv.hu cikkében tudja megnézni.

Kicsivel több, mint egy hónap alatt ez volt már a második támadás a csatorna munkatársai ellen. Az önkormányzati választások napján Pécsen bántalmazták az ATV riporterét, amikor a jobbikos Gyimesi Gáborral próbált bemenni az önkormányzat épületébe.

Nyitóképünkön az ATV székháza látható.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.