Almási Miklós filozófus, esztéta egy szovjet akadémikus korabeli szavait idézve beszél a kormányzat MTA elleni támadásáról. Legutóbbi könyve a digitalizációról szól, az szerinte akár háborúhoz is vezethet, de úgy véli, mégis több az információs társadalom előnye, mint a kára. HVG-portré.
| Almási Miklós filozófus, esztéta |
„Szerény körülmények között, szoba-konyhás lakásban nőttem föl, a WC az udvaron volt. Kajára se nagyon telt kiváló épületlakatos apám fizetéséből, de anyám egy vagyonért három nyelvet oktató nyelviskolába járatott. Ma is abból élek” – mondja a drámaelmélet és a filozófiai esztétika 86 éves, Széchenyi-díjas professzora. Anyja bekönyörögte a Református Gimnáziumba, amikor látta, hogy fia tanulás helyett a kőbányai vagányokkal lóg. A Lónyay utcai elit gimnáziumban „nagyon kellett kapaszkodnom, hogy lépést tartsak a többiekkel. Már hatodikban Erasmusról folyt vérre menő vita.” Akkoriban ifiválogatott úszóként dobogós helyet is elért. Tizenhét évesen elküldte egyik tanulmányát Lukács Györgynek, aki meghívta a szemináriumába. Filozófusi diplomával az MTA aspiránsa lett, 1957-ben adjunktus az ELTE esztétika tanszékén, amíg a nyomozók „hogy, hogy nem, egy pisztolyt varázsoltak elő az irodámból”. Mint „revizionista” húsz évig be se léphetett az egyetem épületébe. Tanított gimnáziumban, igazgatta a Magyar Színháztudományi Intézetet, aztán 1978-ban kinevezték vezetőnek az ELTE esztétika tanszékére, és azonnal abszurd kitüntetést kapott „húszévnyi kimagasló oktatói munkájáért”. Kollégáival megalapította a film szakot, valamint Magyarország első kommunikáció tanszékét. Nyugdíjba ment 2002-ben, de azóta is tanít. A Magyar Tudományos Akadémia 1987-ben rendes tagjai közé választotta. Kutatja a társadalmi lét megtévesztő látszatait. Legújabb kötete: Ami bennünk van – Lélek a digitális kor viharában. A Rózsadomb alján lakik, két gyermeke már rég kirepült. Felesége Sebő Ágota kétszeres Európa-bajnok úszó, villamosmérnök. „Ő vezet vissza engem, az álmodozásra is hajlamos bölcsészt a realitásba.” |
HVG: A digitalizált világról szóló új könyvében írja, hogy a társadalmi érintkezésben ki-ki egy lőporos hordó tetején áll, és azt játssza a partnereivel, hogy ki fog előbb felrobbanni. Mióta élünk ilyen mentális veszélyben?
Almási Miklós: A versenytársadalom a rámenősséget, az agresszivitás kulturált formáját részesíti előnyben. A különböző szinteken jelentkező ütközések kóros nyomokat hagynak az egyénben, aki ezeket akaratlanul is továbbadja azoknak, akikkel érintkezik. Így hat oda-vissza a túlélt sérülés, és rontja a társas lét atmoszféráját.
HVG: Önnel korán robbant a lőporos hordó: politikai okokból eltávolították az egyetemről. Nyilván, mert Lukács György felfedezettje volt. Mivel magyarázza, hogy őt az ötvenes években éppúgy nem szerették, mint most?
A. M.: Először is a filozófia, sok más humán tudománnyal, az irodalommal, a szociológiával együtt, von haus aus ellenzéki. Minden a társadalomtudományok oldaláról jön, ami kicsit is borzolja a hatalom közérzetét. Lukács ráadásul nyughatatlan volt, minden rendszerben kinyitotta a száját. Hálás vagyok neki, mert megtanított mindenben kételkedni, ami a tudományos pálya alapja.
HVG: Mi érdekelte a pénzpiaci folyamatokban, amiért filozófus létére hatvan fölött kemény munkával beletanult a makrogazdaságba?
A. M.: Mindig azok az ügyek érdekeltek, amelyek rejtve maradnak a nagy többség előtt, noha ezek befolyásolják leginkább az életünket. Amikor Amerikában kutattam, a mellettem ülő kolléga egész nap a tőzsdei árfolyamokat figyelte. Kíváncsi lettem, és amikor belekóstoltam, rájöttem, hogy hoppá, itt dől el a világ sorsa. Öt év alatt kitanultam a trükkjeit. Büszke vagyok arra, hogy néhány hónappal a Lehman Brothers Holding 2008. szeptember 15-ei összeomlása előtt cikket írtam a Mozgó Világban, Jön a pénzügyi válság címmel.
HVG: Szép, szép, de megértette a tőzsdét annyira, hogy pénzt is tudott vele keresni?
A. M.: Filozófus vagyok, nem üzletember. Azok, akik teoretikusan szemlélik a folyamatokat, keveset profitálnak belőle anyagi értelemben.
HVG: Miért kanyarodott sokfelé a filozófiától, az esztétikán át a színház, a film irányába? Sőt írt könyvet a szerelemféltésről, a társas magányról is.
A. M.: A filozófiai közélet nem apácazárda, ott ölik egymást. Az esztétika tanszéket ezért kimentettem onnan. Szeretek olyan pályán játszani, ahol nem gáncsolnak el az első gól után.
HVG: Hogy éli meg, hogy a Magyar Tudományos Akadémia napjainkban sorsdöntő meccset kénytelen vívni a kormányzattal?
A. M.: Az Akadémiát védem, az a hazám. Védem az alapkutatásokat is, mert megteremtik azokat az eredményeket, amikből egyszer majd haszon lesz. A nemzetközi hírű magyar agy-, biokémiai és génkutatások óriási világhálózat részei, külföldi pénzekkel, nemzetközi együttműködésben. Nálunk ehhez az MTA adja a nevét, a tekintélyét, a remek munkatársait. Ha a kutatóintézetek, isten ments, leválnának róla, hamarosan elzárulnának a külföldi pénzcsapok, elszakadna a nemzetközi fonal. Mostanában sokszor eszembe jutnak egy moszkvai akadémikus régi szavai: „Diktatúra ide vagy oda, nincs nálunk nagyobb hatalom a Szovjetunióban, mert a mi kezünkben van a jövő.”
HVG: Nincs tudathasadás-élménye, amiért lelkesen blogol, használja a közösségi oldalakat, ugyanakkor tanulmányokban felhívja ezek veszélyeire a figyelmet?
A. M.: Talán több az információs társadalom előnye, mint a kára. De tény, hogy köbre emeli a magányt, mert nagy követőcsapattal a baráti kör illúzióját kelti, miközben a szerelmesek is csak ülnek egymás mellett, és lesik a hálóról érkező üzeneteket. A gondolkodásra is károsan hat. Az alkotómunka koncentrációt igényel. Ha kétpercenként meg kell nézni, hogy milyen üzenet miatt csipog a telefon, akkor nehéz visszatalálni a gondolatmenethez. Philip Roth például emiatt költözött föl regényt írni egy térerőmentes kis hegyi kuckóba. Amikor egy év múlva lement a városba, megállapította, hogy ez más világ, amit nem ért, és felhagyott az írással. Aztán ebbe bele is halt.
HVG: A Google sem a barátunk?
A. M.: A gyors információszerzést illetően az, de az általunk használt rész az internet tíz százaléka. Alatta bújik meg a hihetetlen pénzeket megmozgató banki sötét zóna. Míg azon a tíz százalékon szörfözünk, leszívják, megőrzik az adatainkat. Az álláspályázat meghirdetője többet tud a jelentkező egészségi állapotáról, mint maga a delikvens. Az arcfelismerő program segít a bűnüldözésben, de minket is megtalál bármilyen tömegben. A kínaiak szándékfelismerő mesterséges intelligencián dolgoznak. Jó lesz, ha kiszúrja a terroristákat, de én nem örülnék, ha olvasnának az agyamban.
HVG: Melyik most a társadalomban ketyegő legveszélyesebb időzített bomba?
A. M.: A háború, mégpedig nem a hagyományos, hanem az, amelyiket egyetlen laptopról lehet elindítani. Egyszer ilyen módon leállították egy amerikai kisváros elektromos hálózatát. Kideríthetetlen, honnan szánták figyelmeztetésnek, hogy „ilyen messzire nyúlik a kezünk”.
MÁTRAHÁZI ZSUZSA
Sűrű ősszel számol az a politikai agenda, amely Magyar Péter szerint a Karmelitából jutott el hozzá, és bár Kocsis Máté és a kormány is cáfolta, van benne valós dátum. Bár az október 23-i Békemenetről Csizmadia László főszervező nem tud, a HVG-nek nem is zárta ki, hogy lesz. A szeptember 21-i Harcosok Klubja-összejövetel lehet igaz, de a helyszín, a Budapest Aréna nem adhat felvilágosítást.
