Közel kétszáz éve fel-feltűnik a magyar közéletben, éspedig mindig negatív előjellel, az „illiberális” kifejezés, amelynek egyedül Orbán Viktor képes pozitív értelmet adni.
Antiliberális, bigott, fukar, fösvény, kicsinyes, korlátolt, közönséges, műveletlen, nem szabadelvű, ordenáré, szabad emberhez nem méltó, szervilis, szolgai, szűk látókörű, szűkmarkú.
Ezeket a jelentéseket adja a topszotar.hu az illiberal angol kifejezésre. Máshol a szánalmas, tudatlan, durva, alpári, alantas, kulturálatlan, pallérozatlan, értéktelen, becstelen, aljas, hitvány változatok is előfordulnak. Márton József nyelvész 1816-ban Bécsben kiadott Három nyelvből készült oskolai lexiconja az embertelen szó latin megfelelői között említi az illiberalist.
A liberalizmust és a szabadelvűséget az utóbbi két évszázadban rengetegen gyalázták, jó ideje Orbán Viktor is, ám csak ő nevezte politikáját büszkén illiberálisnak.
Orbán 30 éve próbálkozik azzal, hogy meghatározza saját rendszerét
Évről évre kísérletet tesz Orbán Viktor arra, hogy ideológiai keretet adjon az alkotmányos jogállam lerombolásának. A Nyugat-ellenesség a magyar politika legrosszabb hagyományait követi. Erről ír a héten megjelent HVG hetilap.
A Tudományos Gyűjtemény című folyóirat 1819. évi első számában Benkő Sámuel, a kor híres orvosa arra figyelmeztetett, hogy ha túl könnyen, túl sokan kapják meg az engedélyt az orvosi működésre, akkor
„hamar immoraIis, illiberalis ars válhat a' ditsö tudományból”.
Kossuth Lajos Zemplén vármegyei karrierje 1832-ben egy sikkasztási ügy miatt megtört. Mint az a Medvetánc 1986. évi 1–2. számában megjelent, egy bécsi híve ekkor ezt írta:
„sajnálom Kossuth Lajost. (...) Egy liberális embert jobban szánok 100 illiberálisnál, mert az megmenthet 1000-et is, ezek pedig 10.000-et ölhetnek meg politice.”
Kölcsey Ferenc egy 1837-es levelében Vörösmarty Mihály szemére veti, hogy folyóiratában a francia forradalommal kapcsolatban Edmund Burke ír–angol filozófus-államférfira hivatkoznak, aki „a francia revoluciót arisztokráciai szellemben ítélte meg, azaz illiberális elvekből”.
„Lehet-é alkotmányos polgár, lehet-é méltányos józan hazafi, lehet-é szabad magyar az, ki illy zsarnok illiberalis pártnak zászlója alá tud szegődni?”
– tették fel a kérdést a császári udvar szócsövének tartott Nemzeti Újság 1845. szeptember 30-ai számában, és gyalázták illiberálisnak a demokratikus, liberális ellenzéket, amiért az abszolutista hatalomgyakorlás helyreállításának kísérlete, a főispáni helytartók kiküldése és tevékenysége ellen tiltakozott. Három nappal később ugyanez a lap „tespedő hátráló illiberalisnak” nevezte az ellenzéket, mert a kettős vámrendszer elleni tiltakozásul létrehozta a Kossuth Lajos által igazgatott Védegyletet.
Bajza József Kossuth Hírlapjában 1848 telén rettentő haraggal kérte ki magának, hogy leilliberálisozzák:
„Zerffi Gusztáv vet nekem szememre illiberalismust! (...) Én a liberalismus levegőjében élek,
mióta eszmélni tudok, soha nem mondottam és írtam le egy illiberalis eszmét, míg őt ez évi martius hava mosdatta ki a rosz hírben álló Honderű feketesárgaságából, és most ő akar engem onnan, hol régóta honos vagyok, kiszorítani.” Kossuthék szemében az volt illiberális, ami „feketesárga”, vagyis habsburgos, labancos.
Kossuth 1861-ben Londonból levelet írt Franciaországban élő hívének, Nemeskéri Kiss Miklósnak, és ebben megemlítette, hogy III. Napóleon császár segítségére lehetnének Angliában: „No hát használjon fel minket a Császár arra, hogy az Angol Kormány politicájában mind azt, a mi osztrákos, mind azt, a mi illiberalis (...) megtámadhassuk” – idézi a Hadtörténeti Közlemények 1958. évi 1–2. száma. Kossuth – mint azt Szabad György történész a Századok című történelmi folyóirat 1961-es számában megállapította – ekkor úgy vélekedett, hogy
„itthon illiberális bakokat lőnek a tekintetes Rendek”.
Ez így ment egy évszázadon át. A politikai ellenfelek sorra leilliberálisozták egymást. A keresztényszocialista Giesswein Sándor Auróra című lapjának 1921/1-es számában így bírálta B. R. a kossuthi liberalizmus útjáról „letérő”, 1867 utáni rezsimet: „Egyre inkább terjedt az a mindennél veszedelmesebb fölfogás, hogy a magyarság azonos a magyar állammal, és egyre nőtt az a törekvés, hogy a magyarságot a magyar állam lehetőleg teljesen abszorbeálja.
Az államhatalom illetéktelen beavatkozása és terjeszkedése a nemzettest legfinomabb szfériában: a vallásban, tudományban, művészetben, irodalomban, megannyi illiberális jelenség, amelyek méregként, rombolólag hatottak a nemzeti kultúra életerejére.”
A „keresztény-nemzeti” kurzus és a pártállam évtizedeiben alig fordult elő az illiberális jelző, de még ezekben az antiliberális kurzusokban is megőrizte negatív jelentéstartalmát. Nem hozott igazán változást a rendszerváltás, és az sem, amikor Fareed Zakaria amerikai sztárpolitológus a Foreign Affairs 1997. november–decemberi számában bedobta a köztudatba az „illiberális demokrácia” fogalmát, hogy felhívja a figyelmet: a demokratikusan választott, majd újraválasztott kormányok egyre több országban semmibe veszik hatalmuk alkotmányos korlátait, és megfosztják az embereket alapvető jogaiktól.
A kifejezést ellenzéki elemzők kezdték használni az 1998–2002 között regnáló Orbán–Torgyán-kormány idején. Lengyel László a 168 Óra 2002. január 3-ai számában úgy fogalmazott: „A demokrácia paradoxona: formálisan megteremthetőek a demokratikus jogállami rend intézményei, de ettől még nem bizonyos, hogy ezek demokratikusan működnek. Létrehozható olyan illiberális demokrácia, amely formálisan szavatolja a többség uralmát, ám nem garantálja sem az autonóm intézmények önállóságát, sem a kisebbségek érdekeinek védelmét.” Az Orbán bukását hozó 2002-es választás előtt pedig úgy értékelte a helyzetet, hogy Orbánnak
„ugyan sikerült megteremtenie az illiberális demokrácia alapjait, de még demokráciában vagyunk. A demokráciát behorpasztották de még léteznek a demokrácia erői”
– fejtegette a Magyar Hírlap 2002. március 1-jei számában.
Orbán táborában ekkor még a saját politikai ellenfeleiket illették az illiberális jelzővel. A Magyar Nemzet 2003. február 5-ei számában Löffler Tibor újságíró Tapolca rendőrkapitányáról írta, hogy „a tekintélyuralmi (autoriter) rendszerekben, vagy – jobb esetben – a tekintélyelvű (illiberális) demokráciákban honos magatartásmintáknak megfelelően” szolgálta és védte a kormány fejének tekintélyét. Feljelentette ugyanis Loppert Dánielt, amiért a 19 éves fiatalember Kapolcson hazaárulónak nevezte Medgyessy Péter akkori miniszterelnököt. Medgyessy nem értett egyet az eljárással, amit később meg is szüntettek.
Löffler az akkor még Orbánnal rossz viszonyban lévő Robert Fico szlovák kormányfő magyarellenes politikáját is így értékelte. A Nemzet 2009. szeptember 8-ai számában közölt írása szerint
„ez az intézményesített (kormányzati) hazugságpolitika egyben az illiberális demokráciák politikai kultúrájának kérdése is:
hogyan és miért használják fel antidemokratikus módon és célokra a jogállam és demokrácia intézményeit azok, akik demokratikus felhatalmazást kaptak a jogállam és demokrácia intézményeinek működtetésére?”. A Fideszhez közeli Valóság 2007. júniusi számában pedig Loppert Csaba újságíró „az ázsiai kontinens felől Európát fenyegető illiberális demokráciák” terjedésére figyelmeztetett".
A 2010-es választások előtt Halmai Gábor, Debreczeni József, Bozóki András megírták, hogy a Fidesz hatalomátvétele után illiberális világ lesz. A legoptimistább Szilágyi Ákos volt: a Népszabadság 2009. február 9-ei számában azt írta „...a létező jobboldal az illiberális demokrácia, a létező baloldal pedig a liberális demokrácia politikai rendszerében próbálta konszolidálni a rendszerváltási folyamatot. (...) Nem kell hozzá látnoki tehetség, hogy megállapítsuk:
a rendszerváltás befejezésének műve – politikai értelemben – most már minden bizonnyal a jobboldalnak jut osztályrészül (legvalószínűbben 2010 után), és ennek megfelelően ez a befejezés illiberális lesz.”
A hazai és a világsajtó valamennyi jelentős, Magyarországgal foglalkozó orgánuma illiberálisnak nevezte már az Orbán-rezsimet, mire a kormánytábor médiája értesült a kormányfő 2014. július 26-ai tusnádfürdői beszédéből, hogy ez nem aljas rágalom, hanem a magyarok kormányának történelmi érdeme. Az illiberális demokráciát Orbán egyszer sem említette, az „illiberális államot” annál inkább. Mondandójának lényege az volt: „Ma a slágertéma a gondolkodásban azoknak a rendszereknek a megértése, amelyek nem nyugatiak, nem liberálisok, nem liberális demokráciák, talán még demokráciák sem, és mégis sikeressé tesznek nemzeteket. Ma a sztárok a nemzetközi elemzésekben Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország.” Az idei találkozón pedig Orbán már arról számolt be:
„...annak az értelmezéséről, hogy mi történik ma Magyarországon, azt megkockáztathatjuk, kellő szerénységgel, hogy létrejött egy illiberális állam és egy valódi államelméleti, politikaelméleti modell, egy sajátos, kereszténydemokrata állam.”
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
