Egy embert előállítottak a Niedermüller elleni tüntetésen

A fideszes és kormányközeli körök által szervezett tüntetésen a rendőrök egy férfit fogtak el, akit garázdasággal gyanúsítanak.

  • hvg.hu hvg.hu
Egy embert előállítottak a Niedermüller elleni tüntetésen

A Niedermüller Péter DK-s kerületi polgármester elleni tüntetésen a HVG publicistáját is inzultálták, Hont Andrást a Vadhajtások szélsőjobboldali portál munkatársa lökdöste, inzultálta.

A fideszesek rasszizmus elleni tüntetésén a rendőrség híre szerint előállítottak egy embert, mégpedig a rendőrség közleménye alapján olyan valakit, aki a tüntetés szervezőjével különbözött össze.

Honlapján a rendőrség úgy fogalmaz, hogy csütörtök délután fél hat körül Budapesten, a VII. kerületben az Erzsébet körút 9–11. szám előtt a „budapesti S. Ferenc a rendezvény szervezőjével szóváltásba keveredett, amely dulakodássá fajult. S. Ferenc a dulakodás közben a szervező kezében lévő hangtechnikai eszköz rúdjával a szervezőt megütötte, aki az ütéstől nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.”

„A támadót a gyűlést biztosító rendőrök a helyszínen elfogták és előállították a VII. kerületi Rendőrkapitányságra. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói S. Ferencet garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki” – fogalmaz a rendőrség.

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.