Orbán Viktornak egy megveszekedett fillérje sincs

Vagy a korábbiaknál is jobban elszegényedett, vagy hibát vétett a 2019-es vagyonbevallása kitöltésénél a miniszterelnök: a parlament honlapján frissen megjelent dokumentum szerint Orbán Viktornak ugyanis egyetlen forint megtakarítása sincs.

  • hvg.hu hvg.hu
Orbán Viktornak egy megveszekedett fillérje sincs

Vagyonnyilatkozat 2020

Megnőtt a medence? Kifelejtődött egy villa? Besegített a család? - bármennyi is az igazságtartalmuk, sok érdekességet tartogathatnak a politikusok vagyonnyilatkozatai. A bevallások elvileg minden évben alkalmat adnak rá, hogy az állampolgárok - a mi közvetítésünkkel - elszámoltathassák választott képviselőiket, így idén is megpróbálunk utána járni: mennyire van összhangban a politikusok vagyoni helyzete a fizetésükkel?

Egy éve ilyenkor 1,39 millió forint, másfél éve pedig 965 ezer forint lapult Orbán Viktor bankszámláján, tavaly év végére azonban mind egy szálig elfogyott a 2019 évről frissen benyújtott vagyonnyilatkozata szerint. (Kis eséllyel az is lehet, hogy hiba csúszott a bevallásba, és esetleg elfelejtette a vonatkozó sort kitölteni - a pontosság kedvéért írtunk a miniszterelnök sajtófőnökének, amint Havasi Bertalan válaszol, frissítjük a cikket.)

UPDATE: Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az alábbi válszat küldte megkeresésünkre: "A hatályos törvények szerint a vagyonnyilatkozatban a mindenkori képviselői alapdíj hathavi összegét meghaladó pénzintézeti számlakövetelést kell feltüntetni; Orbán Viktor esetében ez a megtakarítás jóval alacsonyabb összegű, akárcsak tavaly."

A miniszterelnök ingatlanjaiban továbbra sincs változás: a XII. kerületi Cinege utcai és a felcsúti házon kívül nem vett újabbat, és sem autó, sem értékpapír, sem egyéb ingóság sincs továbbra sem a nevén.

A feleségével  2002-ben közösen felvett 20 millió forintos hitelből viszont tovább faragott: a tavalyi 3,5 millió helyett már csak 2,199 millió forint van hátra, vagyis, ha úgy vesszük, hogy miniszterelnöki fizetéséből egész évben nem takarított meg egy fillért sem, akkor mondhatni, hogy megtakarítást átforgatta a hiteltörlesztésbe. Orbán Viktor miniszterelnöki fizetése egyébként - bár ezt sosem írja be a bevallásba - bruttó 1 millió 507 ezer forint.

A miniszterelnök 2019 januárjában leadott vagyonnyilatkozatát itt, a 2018 júniusában, az új parlamenti ciklus kezdetén leadottat pedig itt olvashatja.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.