szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A vétkes sofőr a gázolás után a tehergépkocsi rakterébe tette a sértettet.

Elütött egy férfi egy gyalogost a 11. számú főúton, Esztergom lakott területén kívül, amikor Esztergom felől Pilismarót irányába közlekedett 2018. január 10-én este tíz óra után. A sofőrnek nem volt jogosítványa, és a teherautó sem az övé volt, ráadásul a megengedett 90 km/h sebességet átlépve, 100-110 km/h sebességgel vezette az autót. Az elgázolt gyalogos szabálytalanul sétált az úttesten, a vezetővel azonos irányba.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség mostani közleményében hangsúlyozta, hogy "a sértett nem szenvedett az élettel összeegyeztethetetlen olyan külsőleg felismerhető sérülést, amely a vádlott számára a baleset helyszínén egyértelműen a sértett halálát jelezte volna”.

A sofőr azonban a tehergépkocsi rakterébe tette a sértettet és Pilismarót irányába továbbhajtott. Később telefonon értesítette a teherautó tulajdonosát, majd visszament a baleset helyszínére, ahol az élettelen sértettet az árokpartra fektette. A balesetet csak ezután jelentette be.

A vádlottal szemben engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési eljárás indult. A tárgyaláson az Esztergomi Járásbíróság a vádlottat hatszázezer forint pénzbüntetésre és 4 év járművezetéstől történő eltiltásra ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és a védő egyelőre nem döntöttek, három munkanapot tartottak fenn ennek eldöntésére.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!