szerző:
hvg.hu

Kaleta Gábort megfosztották nagyköveti címétől, írja az Index, bár a külügyminisztérumtól erről semmilyen információt nem kaptak. A Magyar Hang szerint 300 ezer tételnyi "kifogásolt tartalom" volt Kaleta hivatali gépén.

Teljes titokban hozták Magyarországra tavaly tavasszal Kaleta Gábor (fotónkon középen, szemüvegben, hátrafésült hajjal látható) perui magyar nagykövetet, aki egy nemzetközi gyermekpornográfia hálózat lefülelésekor került a hatóságok látókörébe - írja vasárnapi cikkében forrásaira hivatkozva az Index, hozzátéve, hogy Kaletát akkor letartóztatták, nagyköveti rangjától megfosztották.

Az Index azt írta, hogy a Terrorelhárítási Központ hozta haza Kaletát, de a TEK ezt közleményben cáfolta.

A Magyar Hang vasárnap esti cikkében újabb értesüléseket közölt, azt írják, Kaleta hivatali gépén 300 ezer tételnyi kifogásolt tartalom, vagyis gyermekekről készült pornográf fotó volt.

Az Index a Külgazdasági-és Külügyminisztériumál rákérdezett a dologra, ezt a választ kapták: „Kaleta Gábor nagyköveti megbízatását a külügyminiszter javaslatára a köztársasági elnök 2019. április 1. dátummal megszüntette. Így további információval nem tudunk szolgálni.”

Kaleta leváltását a minisztérium akkor nem kommunikálta, a gyors távozására utalhat az, hogy május közepén még nagyban keresték az utódját.

Kaleta Gábor 2001 óta dolgozott a Külügyminisztériumba, előbb az Amerikai, majd a Latin-Amerika és Karib-térség Főosztályon dolgozott, utána lett limai nagykövet - idézi fel az Index.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Félt a bűnözőktől: befejezte maratoni vallomását Gyárfás Tamás

Félt a bűnözőktől: befejezte maratoni vallomását Gyárfás Tamás

A felvételizőket érintő fontos határidő közeleg

A felvételizőket érintő fontos határidő közeleg

Orbán megírta a Néppártnak, szerinte mi a helyes irány

Orbán megírta a Néppártnak, szerinte mi a helyes irány

Lovas-fáklyás felvonulást szervez Budapesten a Mi Hazánk, amin a Betyársereg és a Hatvannégy Vármegye is jelen lesz

Lovas-fáklyás felvonulást szervez Budapesten a Mi Hazánk, amin a Betyársereg és a Hatvannégy Vármegye is jelen lesz

Videó: Szétszedte a Xiaomi az új csúcsmobilját, hogy lássuk az óriási kameraszenzort

Videó: Szétszedte a Xiaomi az új csúcsmobilját, hogy lássuk az óriási kameraszenzort

A kormány cigányellenes hangulatkeltése közben lesz Habony-közelieké a roma tévé

A kormány cigányellenes hangulatkeltése közben lesz Habony-közelieké a roma tévé