Tóth Richárd
Tóth Richárd
Tetszett a cikk?

Idén tartják a 25. Budapest Pride-ot, azonban a koronavírus-járvány jelentősen keresztbe húzta a szervezők számításait. Azt mondják, olyan nincs, hogy idén nincs Pride. A felvonulás új dátuma augusztus 22-e. A Budapest Pride két sajtószóvivőjével, Majercsik Jojóval és Csikós Ádámmal több levélváltás után állt össze az interjú.

hvg.hu: Milyen hatással van a koronavírus és a járvány az ide Pride-ra, valamint a felvonulásra?

Csikós Ádám: Eredetileg június 5-én indult volna a Budapest Pride Fesztivál, a felvonulást pedig július 4-ére terveztük. Amikor Európában megjelent a koronavírus, rögtön elkezdtünk egyeztetni hetven ország Pride-szervezőjével, és részt vettünk több online konferenciahívásokon is. Európa-szerte és az Egyesült Államokban is több felvonulást elnapoltak már, többek között Bukarest, Krakkó, Oxford, Los Angeles és Miami szervezői is így döntöttek. Illetve a budapesti transz pride-ot, a transznemű felvonulást is halasztották, a tervek szerint ősszel tartják majd meg.

Majercsik Jojó: Fontos hozzátenni, hogy mivel a fesztiválunk évek óta közösségi alapon működik, így közel nyolcvan programszervezőnket érinti ez a kérdés. Ők már több mint egy hónapja dolgoznak a programjaik megszervezésén, a fesztivál alatt pedig háromszáz önkéntes segíti a munkánkat. Miattuk volt igazán fontos, hogy minél hamarabb döntsünk az új időpontot illetően.

hvg.hu: Tehát van új időpont? Mikor és hogyan lehet majd megtartani az idei rendezvényeket?

Cs. Á.: Olyan nincs, hogy 2020-ban ne legyen Pride. Csak akkor nem tartunk idén Budapest Pride-ot, ha a járványügyi veszélyhelyzet az év végéig fennmarad.

A jelenlegi tervek szerint egy hónapról tíz napra rövidítjük a Fesztivált, augusztus 14-én, pénteken tartjuk majd a megnyitót, augusztus 22-én szombaton pedig a Felvonulást és a Rainbow Partyt.

Készítünk forgatókönyveket, meghatározunk stratégiai pontokat, amikor felülvizsgáljuk a terveinket, még ha ennek az is az eredménye, hogy idén már csak kabátban tudunk felvonulni.

A tavalyi Pride egyik pillanata
Reviczky Zsolt

hvg.hu: Idén lenne a 25. Budapest Pride. Mivel készülnek a negyedszázados eseményre?

M. J.: Az elmúlt hónapokban sokat beszélgettünk egymás között arról, hogy az apátia és szorongás hogyan korlátozza az egyének, köztük az LMBTQ emberek önszerveződését. Ezért az az idei fesztiválunk szlogenje az, hogy “Vedd vissza a jövőd!”. Saját programokkal tervezzük tematizálni a lakhatási-, ökológiai és demokráciába vetett hit válságát LMBTQ emberek kapcsán. Hiszünk abban, hogy a szorongásra a legjobb válasz a közösségi cselekvés, erre buzdít a szlogenünk is. A koronavírus is megerősített minket abban, hogy most volt itt az ideje, hogy ez a szlogen megszülessen, hiszen az életünkre egyre nagyobb hatással van az ökológiai válság. A koronavírusra adott válaszunk modellül szolgálhat majd arra, hogy globálisan hogyan kezeljük a klímakrízist és az ökológiai válságot. Számos kutató azt jósolja, hogy az ökológiai válság következtében gyakrabban jelennek majd meg ehhez hasonló világjárványok.

Az ökológiai válság növelni fogja a társadalmi egyenlőtlenségeket, éhezéshez és vízhiányhoz fog vezetni, ami sokkal erősebben sújtja majd a kisebbségi csoportok tagjait, például az LMBTQ közösséget.

Az idei fesztivál és felvonulás szervezése során ezért került előtérbe a környezettudatosság. Többek között zöldszervezetekkel egyeztetve a felvonuláson is környezetvédelmi irányelveket vezetünk be.

hvg.hu: Mennyire volt nehéz a halasztás mellett dönteni?

Cs. Á.: A szervezetünk nagyon rugalmasan működik, amire büszkék is vagyunk, és már a felvonulás tervezésekor készítettünk kockázatelemzést és kríziskezelési forgatókönyveket. Nálunk mindig az ember az első, ezért minél hamarabb akartunk dönteni arról, hogy később tartjuk meg a fesztivált. Fontos volt, hogy a szervezőink, önkénteseink és programszervezőink is biztonságban tudhassák magukat, és olyan vállalásokat tegyünk, amiket teljesíteni is tudunk. Idén lett volna harmadik alkalommal egy hónapos a Fesztivál, ráadásul huszonötödik jubileumunkat ünnepeljük, nekünk a növekedésnél mégis fontosabb a közösségi összefogás és a fenntarthatóság, így nem éljük meg veszteségként a fesztivál rövidítését. Nem volt nehéz úgy dönteni, hogy egy hónap helyett tíz napos fesztivált tartsunk, de mint minden tömegrendezvény, mi is számolunk azzal, hogy kevesebb erőforrás áll majd a rendelkezésünkre.

hvg.hu: Pécsen is a halasztás mellett döntöttek, május közepén lett volna ott a felvonulás. Hogy érinti ez, illetve a budapesti halasztás az LMBTQ közösséget?

Cs. Á.: Úgy látom, hogy

az egész társadalomban érezhető most a kiszámíthatatlanság, még a mindennapokat is nehéz tervezni. Emberek veszítik el a munkahelyeiket, nőtt a létbizonytalanság. Ezt érezzük az LMBTQ közösségen belül.

hvg.hu: Idén fordult volna – vagy fordul – elő először az, hogy jó eséllyel a főpolgármester is a menettel vonult volna. Van kapcsolat a Pride és a Városháza között? Ha lesz vonulás, Karácsony Gergely is ott lesz?

Cs. Á.: Szerencsére Karácsony Gergely – sok más politikussal együtt – évek óta rendszeres résztvevője a felvonulásnak. Számos országban már minden párt képviselteti magát a Pride-okon, hiszen az emberi jogok melletti elköteleződés pártfüggetlen, és minden politikai párt felé egy alapvető elvárás.

M. J.: Egyébként Karácsony Gergely a megnyitónknak is állandó vendége, sőt, a Városházával való megbeszéléseink alapján is reménykedhetünk, hogy végre a Budapest Pride is csatlakozhat azon Pride-ok közé, amiket a város főpolgármestere nyit meg.

hvg.hu: Összességében mit tapasztalnak, a járvány és a vele járó félelem, aggodalom és bizonytalanság hogyan érinti a magyarországi LMBTQ közösséget?

M. J.: Egyelőre még nem látható előre a járvány összes következménye, de már most bizonytalanabb helyzetbe kerültek azok, akik albérletben laknak, illetve akiknek haza kellett költözniük kollégiumból a családjukhoz. Sok fiatal LMBTQ ember a kortársai között talál támogató közegre, amit most az önkéntes karantén miatt elveszíthet.

Szintén számos fiatal LMBTQ ember lesz most kényszerből összezárva a nem elfogadó családtagjaival, emiatt verbális, vagy akár fizikai erőszaknak lehetnek kitéve, és az ellenséges közeg miatt nagyobb lehet körükben a depresszió és az elmagányosodás érzése is.

Az egész társadalmat érintő tömeges munkahelyvesztés fokozottan sújtja az LMBTQ közösséget, hiszen ők nehezebben találnak új munkát, és a közösségen belül a transzneműeket még nagyobb mértékű hátrányos megkülönböztetés éri a munkaerőpiacon. Ezért indítjuk el a #homofisz (homófisz) nevű kampányunkat, ami az önkéntes karanténra való figyelemfelhívás mellett pozitív üzeneteket, fizikai és mentális egészségre fókuszáló kihívásokat, és a közösségi összefogást népszerűsíti. Fontosnak tartjuk, hogy ne szigetelődjünk el egymástól, figyeljünk oda egymásra és senkit ne hagyjunk magára.

Budapest Pride
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!