„Egy... etnikai meghatározó népcsoport tagjai egy nagy jelentőségű összeget fognak kapni mindenfajta munkavégzés nélkül, miközben én meg itt keccsölök” – sokszor fogják még idézni Orbán Viktor múlt heti, cigányozós-uszító kijelentését. Lehet latolgatni, hogy mostantól „a cigány az új migráns” válik-e a kormányzati kommunikáció fő csapásirányává, s hogy milyen félelmekre, előítéletekre akar-akart rájátszani a kormányfő (lásd Magyarország rovatunk cikkét). Az viszont tény, hogy Orbán pusztító erejű szavai olyan gondolkodásmódot és szemléletet képviselnek, amelynek effajta megnyilvánulási formái még

akkor is elfogadhatatlanok lennének, ha azok nem a legbefolyásosabb állami vezető hivatalos tájékoztatóján, hanem kötetlen beszélgetés során hangoztak volna el.

A régi-új ellenségek gyártásán munkálkodó, Európa keresztes hadvezéreként fellépő miniszterelnökhöz nemcsak a védelemre szorulók hangja nem ér fel, de a magyar katolikus egyház cigánypasztorációért felelős püspökének, Székely Jánosnak az intelmei sem. Szerinte ugyanis újabb országcsonkítás, második Trianon fenyegeti Magyarországot, abban az értelemben, hogy amiként a magyar társadalom és az állami vezetés az első világháború előtt érzéketlen volt a területén élő nemzetiségekkel szemben, úgy most is valós veszély, hogy kialakul egy roma ország, mert „ha ennyit érünk, akkor jobb lesz külön”. Annál súlyosabb, hogy Orbán mintha sokaknak épp ezt a vágyát öntötte volna szavakba.

A magyar kormányfőt persze rég nem érdekli, hogy a tűzzel játszik. Ha már korábbi szövetségese (az Európai Néppárt) is szalonképtelennek, vállalhatatlannak tartja a társaságát, keres magának új partnereket. Most épp cseh kormányfő-kollégája, Andrej Babis személyében találta meg az ideális partnert, akihez – félreértés ne essék – ezúttal sem valamifajta érték, hanem a puszta érdekközösség köti. Fókuszban rovatunk azt mutatja be, hogy a brüsszeli pénzek lenyúlását tökélyre fejlesztő két kormányfő és oligarchái miként torzítják el azt a közös Európát, amit valódi kereszténydemokraták álmodtak meg, mint Robert Schuman vagy Konrad Adenauer.

Pedig volna példa az etikus versenyre. Jellinek Dániel ingatlanmágnás például, aki nemrég került fel a leggazdagabb magyarok listájára, Gazdaság rovatunkban sikere titka mellett arról is beszél, hogy a vagyona nagyobb is lehetne, ám

van olyan, hogy az ember elvből nem csinál meg valamit, akkor sem, ha az a legjobb üzlet;

ő például ezért nem csapott le a lakáshitelesek ingatlanjaira. Léteznek persze olyan helyzetek, amikor kompromisszumokat kell kötni – de nem elvteleneket. Hű maradt önmagához például a magas kort (97 év) megélt Varga Imre. A nemrég elhunyt szobrászművész alkotásai között vannak Leninről, Kádárról és prostituáltakról készített művek, és ő „bútorozhatta be” a római Szent Péter-székesegyház magyar kápolnáját. Pályájáról – és a tragikusan rövid életű dzsesszénekes, a „fekete hangú” Fábián Juli életéről – Szellem rovatunkban olvashatnak. Tarr Béla filmrendezővel készült portrénkból pedig az is kiderül, hogy bár rendszerek jönnek és mennek, egyvalami évszázadok óta nem változott: „feudális szisztéma érvényesül”.

Az erőszak azonban semmire sem megoldás. Jenna Jordan amerikai kutató több mint ezer eset tanulmányozása után arra jutott (lásd Győzik kiütéssel című cikkünket), hogy még az olyan „nemes” célok is, mint egy-egy terrorszervezet vezetőjének kiiktatása, csak a legritkább esetben vezet a szervezet elsorvadásához. Az iráni Szulejmáni elleni merényletre utasítást adó Donald Trump viszont megúszhatja a tetemre hívást (derül ki Világ rovatunkból). Igaz, az ellenfél – az iraki légvédelem 176 ártatlan ember halálát okozó – végzetes hibája nélkül ez talán még az amerikai elnöknek sem sikerült volna.

A szerző a HVG vezető szerkesztője