Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Egy házibulin történt a súlyos baleset.
Házibuli közben kizuhant egy 17 éves fiú egy budapesti, I. kerületi épület második emeleti lakásából vasárnap hajnalban. A fiatalok az érettségit ünnepelték, amikor a baleset történt.
A család ismerősei vasárnap még úgy tudták, illetve az RTL Klub is arról számolt be, hogy a fiú elhunyt. Hétfő reggel azonban az édesapa azt mondta az csatornának, hogy a fia állapota válságos, de életben van.
Az RTL Klubnak a lakók arról számoltak be, hogy éjjel két óra körül sikítozásra lettek figyelmesek. A helyi kisbolt tulajdonosa egy puffanásra figyelt fel, ő találta meg az eszméletlen fiút, majd hívta a mentőket.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.