szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A DK szerint a parlamenti ünnepségen nem egyesíteni, hanem megosztani akarják a nemzetet.

Azok után, hogy Kövér László házelnök nem engedélyezte a felszólalást az ellenzéki képviselőknek a trianoni szerződés századik évfordulója alkalmából tartott parlamenti emlékülésen, a Demokratikus Koalíció jelezte, hogy nem vesz rajta részt.

A Fidesz magyarságpolitikája hiteltelen és képmutató – Trianon-ügyben is. 1990-ben Orbán kivonult az Országgyűlésből még a Trianon szó hallatán is, 30 évvel később meg ki akarja sajátítani a 100 évvel ezelőtti békeszerződés emlékezetét. Ennek újabb, gyalázatos megnyilvánulása Kövér László kirohanása az ellenzéki pártok ellen. A házelnök mai nyilatkozata világossá tette, hogy Trianon évfordulóján sem egyesíteni, hanem megosztani akarják a nemzetet

– írta a párt közleményében.

A DK szerint a megemlékezés nem szól másról, mint „a nemzetből kirekesztésről", olyanok részéről, akik a párt megítélése szerint tönkreteszik Magyarországot, és akiktől „soha nem fogadnánk el kioktatást magyarságról és nemzeti érzésről”.

Nem a Fidesz fogja megmondani magyarok millióinak, hogy az ő éppen aktuális világnézetük szerint mit kellene gondolnia mindenkinek a magyar történelem sorsfordító eseményeiről"

– szerepel a közleményben.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!