Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Elvitte a 2021-es költségvetési tervezet módosítására vonatkozó javaslatait a főpolgármester a Belügyminisztériumba, ahol az önkormányzati szövetségek egyeztettek a kérdésről a kormánnyal. Karácsony Gergely lát esélyt arra, hogy a kormány módosítja a fővárost szerinte ellehetetlenítő elvonásokat tartalmazó költségvetést. A BM-ben azt ígérték neki, hogy továbbítják a javaslatokat a kormánynak.
A jövő évi, számos önkormányzatot érzékenyen érintő elvonásokat tartalmazó költségvetésről egyeztettek az önkormányzati szövetségek a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium képviselőivel szerdán a Belügyminisztérium épületében. Az egyeztetésen részt vett Karácsony Gergely főpolgármester is, aki magával vitte a javaslatait.
A főpolgármester – aki szerint az önkormányzatokat általában, Budapestet pedig különösen bünteti a 2021-es költségvetés – három javaslatcsomaggal érkezett. Ezek, ahogy azt már keddi sajtótájékoztatón is bejelentette, az tartalmazzák, hogy
Javaslatait meghallgatták, de nem született róluk döntés.
„Ez a fórum nem alkalmas döntéshozatalra” – mondta a közel két órás egyeztetést követően a főpolgármester. Szerinte a költségvetéssel kapcsolatban több, köztük kormánypárti polgármester is megfogalmazott kritikákat, kért módosítást. Arra kérdésre, számít-e arra, hogy a felvetéseit figyelembe veszi majd a kormány, azt mondta: a nullánál nagyobbat.
Karácsony arról is beszélt, hogy az egyeztetésen a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium államtitkári szinten képviseltette magát: a résztvevők jelezték, hogy továbbítják a javaslatokat a kormánynak.
A főpolgármester azért szeretné elérni a költségvetés módosítását, mert szerinte az elvonások miatt
15-20 milliárd forinttal lesz kevesebb pénze a fővárosnak, ami azt jelenti, hogy a kormány fejenként 20 ezer forintot vesz ki a polgárok zsebéből.
Ezen felül pedig ellehetetlenülhet a fővárosi közösségi közlekedés az elmaradó és nem kompenzált bevételkiesés miatt. Korábban arról is beszélt Karácsony, hogy az elvonások miatt nettó befizetővé válik a főváros, vagyis többet fizet be a költségvetésbe, mint amennyit kap.
A kormány részéről Orbán Balázs államtitkár korábban úgy fogalmazott, hogy a főpolgármester költségvetésről szóló nyilatkozataiban politikai csatározást folytat, a főváros ugyanis költségvetési szempontból stabil, és az elmúlt tíz évben a kormány 375 milliárd forintnyi adósságot vállalt át.
A hvg.hu kérdésére, hogy mely projektekről mond le a főváros, ha valóban csőddel fenyegetnek az elvonások, Karácsony azt mondta: nem szándékoznak semmit sem lehúzni, küzdeni fognak azért, hogy elérjék a költségvetés módosítását. A főpolgármester néhány napja még arról beszélt az RTL Klubnak, hogy a kormány elvonása olyan mértékű, ami minden korábbi tervüket zárójelbe teszi, és egy-két év múlva csődbe mehetnek.
Az egyeztetés után Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, arról beszélt, hogy szerinte a 2021-es az utóbbi évek legjobbja, és hogy a gazdagabb városoknak segíteniük kell a szegényebbeket. Arról is beszélt, hogy az ő városa a kormány elvonásaival együtt is több pénzből tud majd gazdálkodni. Azt ugyanakkor elismerte hogy a járványhelyzet miatti gazdasági visszaesés várható mértéke komoly bizonytalansági tényező, ezért lehetséges, hogy nekik is több forrásra lesz szükségük a gazdaságvédelmi csomagból.
Tíz százalékonként vissza kellene építeni a gépjárműadót a helyi önkormányzatokhoz – ezt már Gémesi György gödöllői polgármester, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke mondta az egyeztetés után. Szerinte az elvonások miatt elveszítik a mozgásterüket az önkormányzatok, így nem lesznek motiváltak abban, hogy alaposan kivegyék a részülket a gazdaság élénkítéséből, és a helyi lakosok is elvesztik a lehetőséget, hogy beleszóljanak a helyi ügyekbe.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.