szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Nem választott új igazgatót a Földes Ferenc Gimnázium élére az Emberi Erőforrások Minisztériuma, pedig a pályázaton egy fideszes politikus is indult, akit többen biztos befutóként emlegettek. A tantestület nem őt, hanem a jelenlegi megbízott igazgatót támogatta.

Nincs új igazgatója a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumnak – tudta meg a hvg.hu. Az információt megerősítette Fazekas Róbert megbízott igazgató, aki maga is pályázott a posztra. Elmondása szerint a pályázatot érvénytelennek/eredménytelennek nyilvánította az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amihez nem fűzött indoklást az oktatási államtitkár. Fazekas megbízása augusztus 15-én jár le, a folytatásról nincs pontos információ. Fazekas a hvg.hu-nak azt mondta, ha az iskola környezetében nem lesz lényeges változás, újra benyújtja pályázatát.

Megkerestük az Emmit, hogy megtudjuk a részleteket, azonban cikkünk megjelenése után, csütörtökön annyit közöltek, a pályázat eredménytelen lett, az igazgatói feladatokat továbbra is az SZMSZ szerinti igazgatóhelyettes, Fazekas Róbert látja el az új pályázat elbírálásáig. Azt azonban nem indokolták, miért nem sikerült kiválasztani az igazgatót.

A gimnáziumot korábban a tavaly októberben megválasztott polgármester, Veres Pál vezette. A mostani fejlemény azért furcsa, mert korábban sokan párthovatartozása miatt biztos befutóként emlegették Hajdu Hajnalkát, a sajószögedi Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóját, aki egyben a Fidesz tiszaújvárosi szervezetének vezetője és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés tagja.

A miskolci elitgimnázium vezetésére hárman pályáztak, a már emített Hajdun és Fazekason kívül az iskola egyik tanára, Kovács Benedek is. Noha a minisztériumnak már nem kell figyelembe vennie a tantestület véleményét, az iskola dolgozói mindhárom pályázatot értékelték.

A honlapjukon közzétett dokumentum szerint Fazekas Róbert pályázatát tartották a legjobbnak, azt írták, vezetőként mélységében ismeri az iskola múltját, jelenét és értékrendjét, "vezetői programjában részletesen jeleníti meg a gimnázium fejlesztési lehetőségeit, irányait. Szakmai helyzetelemzése komoly felkészültséget mutat.", földrajz és történelemtanárként országosan elismert szaktekintély.

Hajdu Hajnalka pályázatában nem találtak vezetői programot, amúgy is kevesellték benne a saját gondolatot. Azt írták,

a bőséges pályázat döntően a Földes nyilvános adatainak sokszor indokolatlan idézeteire hagyatkozik.

Megnéztük, Hajdu a 96 oldalas anyagból 38 oldalon keresztül csak azt sorolja, az iskola diákjai milyen eredményt értek el a 2019/2020-as tanulmányi versenyeken. Mindezt név és évfolyam szerint. A bírálók azt is megállapították, a pályázatban Hajdu önálló gondolatként tüntetett fel a neten elérhető dokumentumokat. Több pontatlanságot találtak, és felmerült bennük, milyen tantárgy tanítására feljogosító egyetemi diplomával rendelkezik Hajdu, illetve milyen középiskolai vezetői, tanári tapasztalata van.

A harmadik pályázó, Kovács Benedek pályázatát tömörnek, vezetői programját jól értelmezhetőnek találták, bár azt írták, elképzeléseit még árnyalni kell.

A minisztériumi döntés után megkerestük Hajdut is, ha válaszol, a cikket frissítjük. Korábban egyébként az Indexnek azt írta, a szükséges végzettsége megvan, a többi pályázatban is lehetett volna hibát találni, azt pedig megígérte, hogy az iskolában nem politizálna.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Felöklelte és kis híján megölte gazdáját egy bika Hercegszántónál

Felöklelte és kis híján megölte gazdáját egy bika Hercegszántónál

Trianon-balettet írt L. Simon László, a zenéjébe már bele is lehet hallgatni

Trianon-balettet írt L. Simon László, a zenéjébe már bele is lehet hallgatni

Négyes karambol a Róbert Károly körúton

Négyes karambol a Róbert Károly körúton