„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Volt, hogy kevesellte a műtét utáni hálapénzt, mondván: ő kocsival jár fel a Balatonról.
Két év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Kúria egy korrupt sebészt, akit három évre a közügyektől, valamint az orvosi foglalkozás végzésétől is eltiltott – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön.
A közlemény szerint a doktor 2009 és 2013 között dolgozott egy budapesti kórházban ortopéd sebész főorvosként, műtéti beavatkozásokat is végzett. Jövedelmének kiegészítése érdekében több betegétől is – az egyébként a társadalombiztosítás által finanszírozott egészségügyi ellátásért – jogosulatlanul pénzt kért, vagy az általuk önként felajánlott hálapénzt kevesellve nagyobb összeget kért.
Az orvos a többi között arra hivatkozott, hogy a felajánlott harmincezer forintot percek alatt elszórakozza a barátaival, illetve az ötvenezer forint kevés, mert ő gépkocsival jár a Balatonról – idézte a főügyész.
Volt olyan beteg, akivel előre közölte, hogy mennyibe fog kerülni a műtét, és volt, hogy a műtét után határozta meg, hogy mennyi pénzt tart elfogadhatónak a beavatkozásért.
Olyan eset is volt, amikor a főorvos felhívta a beteg figyelmét arra, hogy „ne felejtse el, megy még vissza varratszedésre, és egyébként is, mástól többet szokott kérni”. Egy betegének a részletfizetést is felajánlotta. Egy másik beteg köszönetképp egy nagyobb értékű könyvet szeretett volna ajándékozni neki, amit azonban visszautasított, egyértelműen utalva arra, hogy pénzt kér helyette, hiszen a tárgyi ajándékból nem tudja a számára szükséges dolgokat megvenni.
A sebészt első fokon kilenc rendbeli vesztegetés elfogadása miatt két év letöltendő börtönre ítélték. A másodfokú bíróság azonban enyhített ezen, arra hivatkozva, hogy a vádlott nem minősült önálló intézkedésre jogosultnak, így csökkentette a büntetést és felfüggesztette annak végrehajtását. A jogerős döntés ellen a Fővárosi Főügyészség terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Kúriához, ebben – részletes jogi indokolást adva – kérte az önálló intézkedésre jogosultság mint minősítő körülmény megállapítását és letöltendő szabadságvesztés kiszabását. A Legfőbb Ügyészség az indítványt fenntartotta, a Kúria pedig helyt adott annak.
A legfelsőbb bírói fórum megállapította, hogy az egészségügyi beavatkozás díját a kórház állapítja meg, azt vagy a beteg, vagy az egészségbiztosítás fizeti, az eljáró orvos azonban külön nem kérhet ellenszolgáltatást, mert az jogtalan előnynek minősül. Egy főorvos pedig a beteg iránt önálló intézkedési jogkörrel bír, ezért ha jogtalan előnyt kér, akkor a cselekménye súlyosabban minősül.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.