Marad a telefonos gyógyszerfelírás

Kásler Miklós jogszabályváltoztatásokat kezdeményezett a megtartásáért.

  • hvg.hu hvg.hu
Marad a telefonos gyógyszerfelírás

Koronavírus-járvány

Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.

A gyógyszerfelírás továbbra is elintézhető lesz telefonon keresztül – jelentette be az emberi erőforrások minisztere a közösségi oldalán. Kásler Miklós jogszabályváltoztatásokat kezdeményezett annak érdekében, hogy az orvosok és betegek biztonságát a járványhelyzetben is támogató gyakorlat a továbbiakban is elérhető maradjon.

A bejegyzésből kiderül, hogy az egészségügyi kormányzat a járványügyi veszélyhelyzet elmúltával szeptembertől megszüntette volna ezt a lehetőséget. „A koronavírus-járvány azonban felülírta az előzetes számításokat, így az emberek kéréseit is meghallgatva, a gyakorlat megőrzése mellett határoztunk” – fogalmazott Kásler.

A miniszter hangsúlyozta: az intézkedés is azt mutatja, hogy a járványveszély nem múlt el, a vírus itt van közöttünk. Éppen ezért továbbra is indokolt a fegyelmezettség és az ajánlások betartása.