Újabb 2500 ingyenes gyorstesztre jelentkezhetnek a fővárosiak

Karácsony Gergely a bejelentésében hozzátette, tudja, hogy ez az összesen 7500 teszt is kevés, de a szűrés biztosítása a kormány dolga lenne.

  • hvg.hu hvg.hu
Újabb 2500 ingyenes gyorstesztre jelentkezhetnek a fővárosiak

Karácsony 2020

A karácsony idén sem marad el, legfeljebb kicsit más lesz, mint ahogy vártuk és ahogy megszoktuk. Kompromisszumokat kell majd kötnünk, talán áldozatokat is kell majd hoznunk, de végül is ez a szeretet ünnepe, és mint ilyen, erős kötelék közöttünk. Sok mindent kibír. Tartson velünk a ráhangolódásban!

Miután egyetlen délután alatt beteltek a helyek a Budapest által biztosított ingyenes tesztelésre, Karácsony Gergely főpolgármester Facebookon jelentette be, hogy pénteken 15 órától újra lehetőség van regisztrálni szűrésre.

Az első körben 5 ezer, a másodikban pedig 2500 antigéntesztet biztosít a főváros

A sikeresen regisztráló budapesti lakosok négy helyszínen teszteltethetik le magukat december 19-23. között. Jelentkezni ide kattintva lehet.

Igen, tudom, hogy egy ekkora városban a Fővárosi Önkormányzat által biztosított 7500 teszt nem elegendő. Mert világosan látszik, hogy igény és szükség is lenne a tömeges ingyenes tesztelésre. De ez, vagyis a tömeges szűrés biztosítása a kormány dolga és felelőssége. Lenne.”

– írta Karácsony, utalva arra, hogy a kormány a jelenlegi állás szerint nem tervezi az ingyenes tömeges tesztelést.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.