2019 szörnyű volt, szóval úgy vágtunk neki 2020-nak, hogy ez lesz AZ az év. Aztán felgyulladt Ausztrália, meghalt Kobe Bryant, és megérkezett a Covid.”

Azóta eltelt 9 hónap, és egy teljes generáció évét, de sok esetben a jövőjét határozták meg olyan dolgok, mint a távoktatás, a pályakezdés home office-ban, az elmaradt nyár, vagy éppen a küzdelem a mentális egészségért. Így jutottunk el 2020 végére, de a kihívások aligha érnek véget az új évben: tizenöt magyar egyetemistával beszélgettünk, hogy megtudjuk, hogyan vészelték át az évet, és mik a kilátásaik 2021-re.

Távoktatás határon innen és túl

Tavasszal még új volt a távoktatás, és a hirtelen ijedtségben az egyetlen jó megoldásnak tűnt. Őszre viszont teljesen elfogyott a motivációm: borzasztóan leterhel napi 10 órát a gép előtt ülni, és bele sem akarok gondolni, hogy a következő félévben is ez vár rám.”

– mondta egy Ausztriában tanuló másodéves hallgató, de mások is ugyanerre panaszkodtak, volt, aki a tanárán is ugyanezt a motivációvesztést érezte.

Az online oktatásra való átállás az egyetemi lét lényegét torpedózta meg. A gólyáknak szinte lehetőségük sem volt arra, hogy felvegyék a ritmust: akik itthon tanulnak, jóformán csak szeptemberben tudtak találkozni évfolyamtársaikkal, és még a hibrid oktatás is csak egy kóstoló volt abból, amire beneveztek.

MTI / Sóki Tamás

A helyzet a másod- és harmadéveseket sem kímélte, a sikeres vizsgákon és beadandókon túli ambíciókról pedig ne is beszéljünk: könyvtárak, tanulókörök, versenyek nélkül szinte lehetetlen a bármiféle pluszt beletenni az évekbe, kizárólag az önképzés marad lehetőségként.

Leginkább a külföldön tanulók jártak pórul: jelentős hányaduk március óta Magyarországon van, és nagyon úgy tűnik, 2021-ben sem mennek vissza. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy

a végzős hallgatók a képzésük hat félévéből hármat Magyarországról teljesítenek.

A skála persze széles: többen visszatértek szeptemberben és kint vettek részt a nemzetközi normává vált távoktatásban, de olyan is volt, aki inkább halasztott egy évet, csak ne veszítsen a diplomája minőségéből: sokan ugyanis nem tudják igénybe venni az egyetemi épületeket és eszközöket, így hiába szerezhetnék meg a diplomájukat otthonról, jelentősen hiányos maradhatna a gyakorlati tudásuk.

AFP / JONATHAN NACKSTRAND

Online pályakezdés

Fiatalként egyébként sem kis kihívás boldogulni a munkaerőpiacon, a világjárvány pedig erre is lapot húzott. Bár azzal, hogy az aktív korosztály folyamatosan csökken, a magyarországi munkaerőpiac hosszú távon a képzett, fiatal munkaerőnek kedvez, 2020-ban mégis nagyon szerencsésnek kellett lenni ahhoz, hogy valaki el tudjon helyezkedni pályája elején - tudtuk meg az általunk megkérdezett fiataloktól.

Aki nyáron munkába állt friss diplomásként vagy diákként, annak még volt ideje felvenni a ritmust; elmondásuk szerint őket nem viselte meg annyira az őszi távmunka sem. Többen viszont csak home office-ba tudtak belépni, a projektalapú munkák, mint például az építészek lehetőségei az anyagi nehézségek és a kreatív műhelyek bezárása miatt jelentősen megritkultak, betanulni pedig szinte lehetetlen volt. Aki pedig nem feltétlen a szakterületén belül, hanem pusztán anyagi okokból keresett munkát, hasonló akadályokba ütközött: szinte csak olyan állások voltak elérhetőek, ahol emberekkel közvetlenül kell érintkezni, amit még a fiatalok sem feltétlen mertek megkockáztatni.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy bár megcsappantak a fiatalok bevételei, elmondásuk szerint

nem is nagyon lett volna mire költeni.

A kimaradt utazások, fesztiválok és programok miatt legalább a fiatalok pénztárcái fellélegeztek, de volt olyan, akinek egy egész Erasmus-féléve maradt el, így a félretett pénzéből már mesterképzésre gyűjthetett.

Az anyagiakhoz hozzátartozik a lakhatás kérdése is. Akik albérletben maradtak a járvány alatt, főleg két dolgot hangsúlyoztak: a különélés nehezebbé tette a találkozást a családjukkal, illetve az egész napos otthonlét miatt lényegesen többet fogyasztottak, legyen szó rezsiről, élelmiszerről, vagy éppen kávéról. Akik visszaköltöztek a szülői házba, aligha kellett ez utóbbival foglalkozzanak, cserébe cipelhették a huszonéves korban is a szülőkkel együtt élés minden egyéb mentális terhét.

AFP / Eugenio Marongiu

Mentális egészség: a hosszú távú következmények

Amíg az előbbi két témában még csak-csak kiegyenlítődik a fiatalok karmája, lévén kevésbé veszélyes rájuk a koronavírus, vagy éppen azért, mert sokukat eltartják a szülei, mentális egészség szempontjából ők az egyik legnagyobb vesztesei az elmúlt kilenc hónapnak, és valószínűleg az elkövetkezendő éveknek egyaránt. A következő idézetek például egytől egyig húszas évek elején járó, magas színvonalon tanuló és kényelmes szociális háttérből jövő fiataloktól származnak:

„Állandóan a tanuláson és a feladataimon jár az agyam, kikapcsolódni alig tudok, szorongok a társas élet hiányától.”

„Idősek a szüleim, nem merek emberek közé menni, nehogy veszélybe sodorjam őket. Emiatt viszont teljesen, szinte magamba fordulva bezárkóztam.”

„Lélekölő a bizonytalanság, romlottak a kilátásaim, cserébe jóval több alkoholt iszom, mint kellene.”

„Vidéki a családom, csak egyszer láttam őket március óta: a nagypapám temetésén.”

„18 évesen 4-5 évre előre tudtam tervezni a jövőmet, nagy céljaim voltak. Jelenleg egy hétre előre se lehet biztosat mondani, és félek, hogy elvesztem az ambícióimat.”

Az elmúlt évek egyik pozitív társadalmi fejleménye, hogy egyre több mozgalom, híresség és magánember hívja fel a figyelmet a mentális egészség fontosságára. A saját lelkünkről való gondolkodás millió formát ölthet a sportolástól a természetjárásig, a bulizástól a mély beszélgetésekig, a pihenéstől az új kihívások kereséséig. A koronavírus-járvány és a vele együtt járó társadalmi intézkedések azonban minden fiatalt az önmagára legveszélyesebb helyre szorítottak be: a négy fal közé.

AFP / Solene Artaud

A fiatalok életének azon szakaszában, amikor először elkezdenek szembejönni a felnőtté válás, az útkeresés nehézségei, a bezártság és a kilátástalanság maradandó nyomokat hagyhat. Többen is említik például a ’karantén-hullámvasút’ jelenségét: az otthon eltöltött időt sokan úgy jellemezték, mint egy görbét, aminek egyre nagyobbak az amplitúdói, és az idő előrehaladtával egyre jobban tudnak örülni az új dolgoknak, viszont cserébe a mélypontok egyre sötétebbek, és a kettő között nincs átmenet. Ezek a mélypontok hosszú távon súlyos következményekkel járhatnak: szakértők szerint poszttraumás nemzedéket csinálhat a járvány a fiatalokból.

„A legnagyobb baj az, hogy nincs mit várni: nem látok magam előtt egy pillanatot, amikor elengedhetem magam úgy, mint a járvány előtt.”

– mesélte egy 21 éves, végzős hallgató.

Nem feltétlenül csak az a probléma, hogy idén a Balatonon kellett pihenni a tengerpart helyett, vagy kerti partikon lehetett csak táncolni, és nem a Szigeten. A gondot az ember agyának hátuljában folyamatosan jelen lévő szorongás okozta:

egyszerűen lehetetlen volt fiatalnak lenni úgy 2020-ban, ahogy azt korábban megszokhatták.

A megkérdezettek többsége hangsúlyozta, hogy nem feltétlen magukat, hanem inkább a veszélyeztetett hozzátartozóikat féltették, de sokakban felvetődött az is, hogy nem tudni, hosszú távon milyen szövődményei lehetnek akár csak egy tünetmentes fertőzésnek.

AFP / BERND THISSEN

A sportolók külön pofont kaptak: az edzőtermeket aki tudta, kerülte, a csapatsportok folyamatos rizikófaktort jelentettek, de volt olyan versenysportoló is, aki mindössze ötször ment el edzeni március óta, mert a sportága beltérre korlátozza. Míg tavasszal még könnyű volt kültéri mozgással enyhíteni ezeken a nehézségeken, a tél közeledtével folyamatosan csökkent a szabadtéri, vagy éppen a játékos sportok lehetősége is.

„Hogy mondjam meg a barátnőmnek, hogy nem merek vele találkozni, mert állandóan közösségbe járkál?”

– tette fel a költői kérdést egy 22 éves egyetemi hallgató, aki kora ősszel jött össze párjával.

Az utolsó szög a koporsóban sokaknak a párkapcsolatuk, vagy éppen annak hiánya volt. Akik együtt élnek, komoly leckét kaptak az elmúlt 9 hónapban: az összezártság minden emberi kapcsolatra káros tud lenni, és nem egy megkérdezett mondta azt, hogy rengeteg feszült pillanatuk volt a párjukkal. Ezzel szemben bárki, aki nem egy fedél alatt volt a partnerével, gyakorlatilag távkapcsolatba került, további terheket a vállára véve az összes eddigi mellett. De szinglinek lenni sem volt egyszerűbb: új embereket legfeljebb nyáron, vagy ismerősök ismerősein keresztül lehetett megismerni, az új kapcsolatok pedig ingoványosabb talajon álltak, mint korábban bármikor.

Máté Péter

Alternatív valóságok

Szerencsére a járvány alatt is volt és van minek örülni. Többektől hallottuk, hogy a nyári lazítások októberig lendületet adtak, és bár a késő ősz kollektív mélypont volt, a vakcinára már az alagút végén lévő fényként lehet tekinteni.

A fiatalok élen jártak abban, hogy alternatív, valamint Covid-biztos megoldásokat találjanak az együtt töltött időre. Tavasszal egymást érték a Zoom-vetélkedők, társasjáték-estek, szülinapi bulik: hasonlóan a távoktatáshoz, az első járványhullám alatt még csillogó szemmel néztek a fiatalok a digitális kapcsolattartásra.

A nyarat követően és a következő tanév beköszöntével ezeknek ugyan csökkent a vonzereje, de kellő tapasztalattal rendelkezett már mindenki ahhoz, hogy relatíve biztonságos programokat tudjon szervezni. Egyre többen jártak el kirándulni, kialakultak olyan társasági buborékok, ahol csak izolációban lévő emberek találkoztak egymással, de még egy ingyenes videojáték is meghódította a piacot: az Among Us nevű társasjátékban egy űrhajó személyzetének kellett megtalálnia a köztük lévő szélhámost, a nyomozás pedig hosszú órákra le tudott kötni akár tízfős társaságokat is. Ősz elején több olyan csapat is volt, akik tíznapos önkéntes karanténba vonultak, hogy utána egy hosszú hétvégét együtt tudjanak tölteni egy elvben koronavírus-mentes világban.

MTI / MTVA / Jászai Csaba

„Elegem van abból, hogy minket okolnak mindenért, mintha nekünk nem lenne vesztenivalónk”

A fiatalok könnyű célpontjai voltak a nyilvános kommunikációnak, mint a második hullám fő okozói. Pedig még ha volna is ebben igazság, 2020 végén már érdemes leszögezni, hogy legalább ugyanennyire voltak elszenvedői az elmúlt évnek a fiatalok:

egy teljes generáció életében okozott törést a járvány, és nem kis erőre lesz szükségük ahhoz, hogy újra sínen legyenek.