Poszttraumás nemzedéket csinálhat a mostani fiatalokból a koronavírus

Jogszabályba nem ütköztek a kisebb bulik, de a fiatal zenészeket egyre többször foglalkoztatta, mennyire etikus még embereket összecsődíteni a második hullám meredeken emelkedő látványgörbéjét látva. Így emlékezik vissza Dzsúdló, polgári nevén Juhász Márton azokra a hetekre, amikor végre kinyílt volna számára a világ. A 23 éves zenész a 2020-as évtől várta a következő nagy karrierugrást. A tavaszi karantén alatt lett kész az első albuma, és bár élőben bemutatni nem tudták, „mentett a helyzeten, hogy kissé melankolikus – talán pont eltalálta az emberek hangulatát”. A nyári enyhítések során viszont a számtalan lebeszélt fellépésből mindössze öt jött össze.

Egy live session videót megjelentetett nyáron:

„Fanyar szájíze volt az embernek” – mondja Juhász, mert bármekkora is volt a siker, a koncert után azt kérdezték egymástól: „Mi lett volna, ha nincs Covid?” Juhász pontosan tudja, tőle mit vett el a járvány. „Nem hagyhattam ott a polgári szakmámat, pedig a vírus kitörése előtt már úgy nézett ki, hogy minden esélyem megvan rá. Nem akarok panaszkodni, hiszen miközben én azon problémázom, hogy nehezült meg a munkám, rengeteg ember éppen az ellenkezője miatt szenved” – teszi hozzá a zenész.

De nem kell mindig királydráma mélységű tragédia ahhoz, hogy egy generáció életfelfogását meghatározza. Szabó Andrea szociológus szerint a második világháború óta a világjárvány volt az első olyan globális esemény, amely joggal nevezhető generációformálónak.

Ez egy traumatizált nemzedék

– mondja az Aktív fiatalok Magyarországon kutatócsoport vezetője a HVG-nek.