Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A szalagcímen az állt, hogy "alapítványi fenntartásba kerül az egyetem".
Az M1 szerda délutáni híranyagában kész tényként jött le, hogy modellt vált a Szegedi Tudományegyetem, miközben a szenátus csak pénteken fog róla szavazni – szúrta ki a Szegeder. A hírben Fendler Judit kancellár nyilatkozik, miközben szalagcímként a képernyő alján az volt olvasható, hogy
Átalakul a Szegedi Tudományegyetem – alapítványi fenntartásba kerül az egyetem
A kancellár végig jelen időben beszélt az egyetem fenntartóváltásáról. Elmondta, hogy az államilag finanszírozott hallgatói létszám 5 évre biztosítva lesz, az állam 25 évre megvásárolja az egyetem szolgáltatásait. Úgy hallották, hogy bértömeg-emelkedés várható idén szeptembertől két lépcsőben az oktatóknál, az egyetemi autonómia nemhogy sérülni fog, hanem még jobban kiteljesedik.
Kedden egyeztetett a Szegedi Tudományegyetem vezetése az Innovációs és Technológiai Minisztériumban, ahol megtudták, fenntartóváltás esetén kik lesznek majd az egyetem tulajdonosi alapítványának kuratóriumában – több forrásból származó információink szerint erről beszélt szerda reggel Rovó László rektor is az összdolgozói értekezleten. A minisztériumi megbeszélésen az elmondottak szerint ott volt a rektoron kívül a kancellár és az egyeztetésért felelős munkacsoport vezetője.
Információink szerint a rektor a leendő kuratórium összetételét nem árulta el, a szeged.hu szerint a kuratórium tagja lehet Novák Katalin miniszter és Nemesi Pál kormánybiztos, korábbi polgármester-jelölt, Szabó Gábor fizikus professzor, korábbi rektor és a jelenlegi vezető, Rovó László is. A hvg.hu egy névtelenséget kérő forrása úgy hallotta, a kuratórium elnöke Trócsányi László volt igazságügyi miniszter, EP-képviselő lehet. Trócsányi a hvg.hu-nak azt mondta, ő nem tud semmiről, a tárgyalásokon nem vett részt, épp Brüsszelben van.
A szegedi rektor már tudja, kit ültetnek föléjük
Kedden egyeztetett a Szegedi Tudományegyetem vezetése az Innovációs és Technológiai Minisztériumban, ahol megtudták, fenntartóváltás esetén kik lesznek majd az egyetem tulajdonosi alapítványának kuratóriumában - több forrásból származó információink szerint erről beszélt szerda reggel Rovó László rektor is az összdolgozói értekezleten. A minisztériumi megbeszélésen az elmondottak szerint ott volt a rektoron kívül a kancellár és az egyeztetésért felelős munkacsoport vezetője.
A vidéki tudományegyetemek közül a debreceni már döntött a modellváltásról, csont nélkül szavazta meg a szenátus az erről szóló előterjesztést. Szegeden és Pécsen pénteken döntenek, az utóbbi helyen a rektor a modellváltást fogja javasolni, de a kiszivárgott előterjesztés szerint komoly feltételekkel indulnak neki a tárgyalásoknak.
A PTE rektora a modellváltás kezdeményezését javasolja a szenátusnak
Megszereztük a Pécsi Tudományegyetem elé kerülő előterjesztést, amit megszavaztat pénteken Miseta Attila rektor a Szenátussal. A rektor legutóbb az ellentmondó információk miatt elhalasztotta a döntést.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.