szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ó. Bencét első fokon minden vádpontban bűnösnek találták.

Hat év letöltendő szabadságvesztésre ítélték azt a férfit pénteken, aki február végén késsel megsebesített egy free SZFE feliratú maszkot viselő nőt Budapesten, a 151-es buszon – derül ki a Telex.hu tudósításából.

Ó. Bencét a portál szerint első fokon minden vádpontban bűnösnek mondta ki a bíróság.

A férfinak börtönben kell letöltenie a büntetését, emellett neki kell megfizetni a bűnügyi költséget is. A 37 éves férfit gyorsított eljárásban állították bíróság elé.

A támadás egy mozzanatáról korábban videót tett közzé a rendőrség, a tárgyaláson viszont a teljes felvételt leveítették:

A képsorok alapján a férfi szólította meg először a nőt.

A következő, amit éreztem, egy ütés volt a bal arcomon. Oldalra fordultam és akkor láttam, hogy a kezében kés van, és akkor döbbentem rá, hogy megszúrt. Abban a pillanatban annyira megdöbbentem ezen, hogy a félelem elszállt belőlem”

– mondta az áldozat a tárgyaláson.

A férfi ellen felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak, és súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt emeltek korábban vádat. Ó. Bencéről azt is írják, hogy többszörösen büntetett előéletű.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!