„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Az elmúlt négy évben a világ szinte percről percre aggasztóbb képet fest. A pandémia, a háborúk, a gazdasági válság, a Mesterséges Intelligencia rohamos fejlődése gyökeresen átalakította az elképzeléseinket arról, mit jelent biztonságban lenni, hogyan érdemes a saját és szeretteink jövőjéről gondolkodni.
Ilyenkor a legerősebb embereknek is szüksége lehet szellemi, lelki és materiális igazodási pontokra, amelyek világítótoronyként jelzik azokat az értékeket és célokat, amik segítenek átvészelni egy ilyen viharos időszakot. Magyarországon viszont azért is érezzük ezeket a válságokat ennyire a bőrünkön,
mert itthon ezek a kapaszkodók eltűntek.
A kormánypárti buborék biztonsága alapjaiban épül illúziókra, amelyeket egy, a hatalomba egyre görcsösebben ragaszkodó rezsim épít. Az ország demokratikus fele látja az illúziónak az árnyoldalát, és tisztában van azzal, hogy a számára fontos értékeket senki nem őrzi, egyik percről a másikra válhatnak politikai játszmák tárgyává. A globális gazdasági válságra itthon pluszban rápakolt tényezők gyakorlatilag csak a legfelsőbb rétegek mindennapjaira nem voltak hatással, a társadalmi szolidaritás, mint eszmény pedig már azok között sem alapvetés, akik hasonlóan gondolkodnak.
2023-at is ez a – sokszor céltalan – rohanás határozta meg, mígnem valaki feltette az országnak a legelementárisabb kérdést, amelyre mindannyian megálltunk.
Mit jelent élni és meghalni?
Magyarországon lehetetlenné vált észérvek mentén vitázni, mikor abban sem tudunk megegyezni, mi az, ami előttünk van. Az élet és a halál kérdése azonban fekete-fehér, és bár Karsai Dániel a saját helyzetéből indult ki, mégis egy egész országban találta meg a legnagyobb közös osztót.
A 2023-as Év embere-díj jelöltjeit a remény kötötte össze. Karikó Katalin, aki reményt – és végsősoron megoldást – nyújtott a pandémiában, és reményt a magyar nőknek, hogy bármit elérhetnek. Krausz Ferenc, aki egy egyelőre távoli, de nem alaptalan reménysugarat villantott fel, hogy a legsúlyosabb betegségeink is kezelhetővé válhatnak. Szoboszlai Dominik, aki a magyar futball feltámadásának reményét hozta el, Azahriah, aki aláhúzta a Z generáció reményét, hogy bárki lehet belőlük, ha jól használják a digitális világ adottságait.
Sokat elárul azonban, hogy egy ilyen mezőnyben aratott egyértelmű győzelmet Karsai,
és a reménye annak, hogy nem vagyunk gyávák, és 2023-ban is lehet párbeszéd Magyarországon.
hvg.hu
Karsai Dániel bátorságáról, önmagán túlmutató, méltóságteljes küzdelméről írott és elmondott kortesbeszédben és megannyi más cikkben is megemlékeztünk, arról viszont talán kevesebbet szóltunk, hogy mindaz a nagyság, amit tanúsít, nemcsak dicsőség, de inspiráció is a jövőre nézve. Ha valaki képes arra, hogy hátralévő idejét arra használja, hogy a lehető legjobb országot hagyja maga mögött, abból mindenki, aki osztja a célját, leckét vehet.
Karsai Dániel videóban reagált a HVG Év embere-díjra – az alábbi videóban tudja megnézni üzenetét:
És ha csak szépen, fokozatosan is, de Karsai ügye nem csupán az eutanázia körüli tabut bontja le, de apró hidakat is épített a minimum ketté-, de leginkább sokfelé szakadt Magyarországon. Nyilvánvalóan csak lassan mennek át a hírek abba a valóságba, amelyet az irányít, akit – ha nem is politikai indíttatásból, de – perel Karsai. De átmennek. Nem szaporodnak gombaként a nevére a címkék azokon az oldalakon, ahol korábban sorosista ügyvédként bélyegezték meg. De szaporodnak. És a kérdések, amelyeket felvet, eljutnak a döntéshozókhoz is (sőt, lehet, hogy népszavazáson mindannyiunkhoz), ők pedig kénytelenek emberi mivoltukban válaszolni rá, mert nem ideológia kérdése, hogy élünk és meghalunk.
Karsai Dániel azért küzd, hogy mindkettőt jobb legyen megtenni Magyarországon. Ezért ő az Év embere.
