Persze az EU Tanácsában nincs szavazatom, legfeljebb a jövő tavaszi európai parlamenti választásokon, de lehet, hogy már azon sem: addigra Orbán elveszi a politikai létezés minden maradék esélyét a magyarországi ellenzéki pártoktól, tőlem pedig mint „külföldi ügynöktől” a szavazati jogomat – vagyis lényegében mindenkit kiléptet itthon az EU-ból, aki ellentmond neki. Ez az orwelli jövő bontakozik ki címlapsztorinkból a Fókuszban rovatban, amely a fideszes pártállam további terjeszkedését elemzi az állampolgárok jogellenes megfigyelésétől kezdve a gátlástalan propagandán és a szemérmetlen pénzügyi fenyegetésen át a választási rendszer nyílt és rejtett manipulálásáig. Hogy ez a vízió egyáltalán nem abszurd, azt Magyarország rovatunk cikke is alátámasztja, bemutatva, miként használja Orbán az Ukrajna és „Brüsszel” ellen hergelő „nemzeti konzultációt” az EP-választási kampányban, hogy aztán óriási népi felhatalmazásként hivatkozhasson majd rá az uniós alkuk során.

Közben látványosan omlik össze a „kormányozni legalább tudnak” eleve hamis mítosza. A budai Vár újjáépítéséről szóló írásunkból kiderül, mennyire nincs semmilyen koncepció a temérdek pénzt felemésztő, ámde ízléstelen rekonstrukciók mögött: a legtöbb felújított épületbe nem odavaló állami intézményt költöztetnek, vagy épkézláb funkciót se kap. A „végeken” a kiszolgáltatott helyi lakosság vívja kilátástalan harcát a mindent bekebelező hatalom ellen. Gazdaság rovatunk számol be arról, hogyan habzsolják fel kormányközeli oligarchák az aligaligeti tópartot a balatonvilágosi polgármester hathatós közreműködésével, kiszorítva a civileket, tönkretéve a természetet.

Szegény ember vízzel főz: mivel nehéz manapság vidám hírekkel kiszolgálni a kedves olvasót, e heti lapszámunkban ilyennek tekintendő a Világ rovatban olvasható beszámoló, mely szerint Bulgáriában a politikai paletta két teljesen ellentétes oldalán álló pártok megegyeztek, miszerint 9-9 hónapig felváltva kormányoznak. E józan kompromisszum fényévekre van a világ más, sötétebb tájaitól, de leginkább attól a két háborús övezettől, ahol még az időleges béke is puszta vágyálom. Az ukrajnai, illetve az izraeli háborúról szóló cikkeinkből kiderül, hogy a nem elegendő mennyiségű nyugati fegyverszállítás következtében az ukrán fronton az oroszoknak kedvező patthelyzet van kialakulóban, a gázaiban pedig az izraeli kormány aközött „választhat”, hogy vagy saját katonái hullanak el tömegesen, vagy a palesztin civilek. Hogy a történelem mennyire nem ismétli önmagát, arra bizonyíték a Golda Meirről szóló új film, amiről Szellem rovatunkban lehet olvasni. Nőként Izraelben eddig az egyetlen és a világon a harmadik miniszterelnök éppen 50 évvel ezelőtt volt kormányfő, amikor a jom kippuri háborúban Egyiptom és Szíria támadta meg az országát, amely az ő vezetésével megnyerte nemcsak a háborút, hanem a rá következő választásokat is. Sok jel szerint kései utódja, Benjamin Netanjahu az ő babérjaira pályázik, ám – mint a film is igazolja – Golda Meir ugyancsak több hibát elkövetett, egyet biztosan nem: korrupt az nem volt.

Kocsis Györgyi

szerkesztő