Ahhoz, hogy Novák Katalin hivatalosan is lemondjon a köztársasági elnöki posztról, be kell nyújtania egy írásbeli nyilatkozatot az Országgyűlésnek, amit a képviselőknek el kell fogadniuk.
A nyilatkozatban megjelöli lemondása időpontját (tételezzük fel, 2024.02.10.), onnantól számítva legkorábban 15 napon belül szűnhet meg a megbízatása.
Nagy Iván Zsolt: Nováknak mennie kellett, de máris tartunk attól, ki jön a helyére
Orbán Viktor három 2010 utáni elnökjelöltjéből eddig kettő megbukott, és ez politikai karrierje legcsúfosabb kudarca. Ne legyen azonban illúziónk, ettől még nem mond le a hatalom legapróbb részének ellenőrzéséről sem. Sőt, a történetben van még egy plusz csavar is.
Amennyiben nem jelöl meg időpontot, úgy akkor szűnik meg a megbizatása, amikor az Országgyűlés elfogadja azt.
Most nem ülésezik a parlament, de ettől még benyújthatja Novák a lemondását, és rendkívüli ülést sem kell feltétlen összehívni, hiszen február 26-tól úgy is indul a tavaszi ülésszak
.
Bár van egy olyan opció a törvényben, hogy 15 napon belül megfontolásra kérik az államfőt, és így hosszabb ideig tart a procedúra, de erre egy ilyen botrány után minimális esély van.
Ahogy Schmitt Pált sem marasztalták. Schmitt hosszú hárítás és magyarázkodás után végül 2011.04.02-én jelentette be lemondását az Országgyűlésben (a parlamenti beszéde végéig kellett várni az ominózus mondatra), amit a képviselők durván három órával később már el is fogadtak.
Akkor még 386 fős volt a Parlament, így 338 igen, 5 nem és 6 tartózkodás született. Azt nem rögzíti az Alaptörvény, hogy a lemondás elfogadásához kétharmadra van-e szükség, de lényegében kizárható, hogy ebben az ügyben ne együtt mozogna a Fidesz-KDNP.
Amíg nem választják meg az új elnököt, Kövér László tölti be a tisztséget ügyvivőként, házelnöki posztjából adódóan. Ebben legalább állandóság van: Schmitt helyett is Kövér szállt be addig, míg meg nem választották a következőt, Áder Jánost. Kövér neve egyébként rendes elnökként is felmerült, de ő nem akart az lenni.
Túlélheti-e sértetlenül a kormány Novák Katalin és Varga Judit bukását?
Megbízható kommunikációs stratégiához nyúl a kormány a kegyelembotrány után: bezzegeléssel és Gyurcsányozással igyekeznek túllépni a történelmi skalpvesztéseken. Most azonban nincs garancia arra, hogy a válságokban edződött Orbán megerősödve jön ki a sztoriból: pénz nincs a szavazók megtartására, az egész világ ránk figyel, az utódlás pedig kizárólag zűrös lehet.
De visszatérve: garantált, hogy törvény nem marad aláíratlan, Nováknak pedig a továbbiakban is jár a köztársasági elnök megszólítás, annyi fizetés, mint elnökként, szolgálati autó és igény esetén megfelelő lakás is, plusz egy két fős titkárság. Eredetileg ez csak azoknak a volt elnököknek járt volna, akik kitöltik az ötéves ciklust, de a Schmitt-botrány idején a Fidesz módosított a törvényen, és eltörölte az időkorlátot.
Legutóbb az új államfőt Schmitt lemondása után két héttel jelentett be Orbán Viktor, valószínűleg azért, mert megvárta, hogy majdnem leteljen a 15 nap, amíg Schmitt még hivatalban van.
Ha most is ezzel a forgatókönyvvel számolunk, akkor megvárhatja az ülésszak kezdetét, de az sem kizárt, hogy a jövő szombati évértékelőn jelenti be az új nevet (pontosabban, neveket, hiszen Varga Judit közéletből való távozásával az EP-listavezető is kiesett).
De hogy néz ki a jelölés a gyakorlatban?
Ahhoz, hogy valaki jelölt legyen, az országgyűlési képviselők legalább egyötödének írásbeli ajánlása kell, a jelölést az Országgyűlés elnökéhez a szavazás elrendelése előtt kell benyújtani. Az ellenzék is állíthat egy jelöltet, hiszen mindössze 40 aláírás kell hozzá.
A jelöltekről a képviselők szavaznak. Első körben akkor lesz valaki köztársasági elnök, ha megvan a képviselők kétharmadának szavazata. Ez most garantált, úgyhogy nem részleteznénk túl, mi van az egyéb esetekben, csak röviden annyit, hogy lehet második kör, ahol a két legjobb eredményt elérő verseng egymással, és az nyer, aki több szavazatot kap.
A megválasztott köztársasági elnök a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép hivatalba, hivatalba lépését megelőzően az Országgyűlés előtt esküt tesz.
Novák Katalin kegyelmi botránya
Még a kormánypártok soraiban is komoly felzúdulást keltett, hogy Novák Katalin köztársasági elnök megkegyelmezett a bicskei gyermekotthonban történt pedofil ügy egyik érintettjének, K. Endrének. A botrányba Novák Katalin, valamint Varga Judit igazságügyi miniszter is belebukott. Az ügy legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követhetik.