A kormány az év utolsó napján saját tagjainak megvesztegethetetlenségéről is gondoskodik

Aki értékes ajándékot kap, és megtartja, annak pótdíjat kell befizetnie.

A kormány az év utolsó napján saját tagjainak megvesztegethetetlenségéről is gondoskodik

A Magyar Közlöny Szilveszter esti számában 300 oldalnyi új jogszabály között egy olyan kormányrendelet is megjelent, amely kifejezetten a legfelső vezetőkre vonatkozik: a miniszterelnökre, az ő politikai igazgatójára és nemzetbiztonsági főtanácsadójára, a miniszterekre, az államtitkárokra, helyettes államtitkárokra és még néhány tisztség betöltőire, akiket a törvény politikai vagy szakmai felsővezetőként határoz meg. 

A rendelet szerint a megajándékozott protokoll ajándékot csak abban az esetben fogadhat el, ha annak értéke nem haladja meg az országgyűlési képviselő által elfogadható ajándék tekintetében az Országgyűlésről szóló törvény által megállapított értékhatár kétszeresét, ami most körülbelül 200 000 forint.

Az ennél értékesebb protokoll ajándék, valamint a lekötelező mértékű ajándék nem fogadható el, azt vissza kell utasítani. Lekötelező mértékű pedig az olyan ajándék, amelyet a megajándékozott „saját jogszerű jövedelméből, szokásos életvitele fenntartása mellett, annak szokásos piaci árán nem lenne képes megvásárolni magának”. 

Külön szabály vonatkozik arra az esetre, ha vele azonos vagy nála magasabb rangú külföldi állami vezetőtől kap valaki ajándékot: ha annak értéke az ő egy havi illetményénél magasabb, akkor elfogadhatja ugyan, de az ajándék illetéktörvény szerinti tiszta értéke után 18 százalék értékű pótdíjat köteles megfizetni az adóhivatalnak. Ez alól csak akkor mentesül, ha a tárgyat tudományos, művészeti, oktatási, közművelődési, közjóléti célra felajánlja, és azt el is fogadják tőle. 

Nem lehet tudni, miért érezte szükségét a kormány, hogy az évvégi közlönydömpingben egy ilyen, legfeljebb 100-150 legfelső vezetőt érintő, látszólag szigorú rendeletet hozzon lényegében önmagáról, hiszen amikor eddig szóba került, hogy morálisan vitatható, ha a miniszterelnököt egy részben közpénzen meggazdagodott üzletember repteti, vagy egy másik a külügyminisztert yachtoztatja, akkor ezeket a kifogásokat hol értetlenül, hol felháborodva elutasították.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.