"Éreztem, hogy bajuk esik”- Megszólalt a Skóciában eltűnt ikerlányok apja

Egy nő holttestét találták meg a Dee-folyóban nem messze onnan, ahol a Huszti-ikreket utoljára látták.

  • hvg.hu hvg.hu

“Hetekig reménykedtem benne, hogy épen és egészségesen megkerülnek, vagy legalább hírt adnak magukról, de mélyen, legbelül tudtam, hogy történt valami velük. Körülbelül egy hónappal ezelőtt rossz előérzetem támadt, mondtam is a feleségemnek, hogy attól tartok, bajuk esik a lányoknak. Bárcsak ne lett volna igazam!” – nyilatkozta a szon.hu-nak Huszti Miklós, a Skóciában eltűnt ikerpár, Huszti Henrietta és Eliza édesapja.

A férfi hozzátette, hogy több mint tizenkét éve, a válása és a lányok költözése óta nem beszélt a lányaival. A fia, a lányok bátyja is csak néhány éve vette fel vele a kapcsolatot újra, korábban ő is elzárkózott a találkozástól. Tőle tudta meg január elején, hogy Henrietta és Eliza eltűntek Skóciában.

Huszti Eliza és Huszti Henrietta január 7-én tűntek el Aberdeenből. Utoljára egy térfigyelő kamera látta őket hajnali 2 óra körül a Victoria hídnál. A lányokat az eltűnésük előtt 12 órával már rögzítette a kamera ugyanazon a helyszínen. Szintén térfigyelő kamerák felvételei alapján a rendőrség meg tudta állapítani, hogy Eliza és Henrietta azután visszatért közös lakásukba, amelyet egészen az eltűnésükig nem hagytak el. A lányok a főbérlőjüknek az eltűnésük napján megírták, hogy már nem térnek vissza a korábbi albérletükbe.

Később az aberdeeni rendőrség közölte, hogy egy nő holttestét találták meg a Dee-folyóban nem messze onnan, ahol a Huszti-ikreket utoljára látták. Bár a holttestet hivatalosan még nem azonosították, a lap szerint a hatóságok értesítették Henrietta családját, miközben Elizát továbbra is keresik.