Kedd este, amikor a Hadházy Ákos által meghirdetett, a gyülekezési jogot korlátozó törvény elleni tüntetés résztvevői a Rákóczi útról a Nagykörúton a Margit híd felé vonultak, dulakodás alakult ki, és egy járókelő súlyosan bántalmazott egy demonstrálót, írja a 444.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint „2025. március 25-én 21 óra 45 perc körül az Erzsébet körúton az úttesten vonulók közül egy fiatal férfit egy járókelő úgy megütött, hogy a sértettnek nyolc napon túl gyógyuló sérülése keletkezett”. Az Országos Mentőszolgálat ezt megerősítette, mint írták, „a helyszínről egy fiatal fejsérült férfit stabil állapotban szállítottak a kórházba”.
A történtek miatt a VII. Kerületi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.
Mint tudósításunkban írtuk, kedden késő délután több ezren demonstráltak az Erzsébet hídnál a gyülekezési jog korlátozása és a „technofasizmus” ellen. A tüntetők este 7 óra előtt megindultak a híd felé, azonban a rendőrsorfalon nem jutottak át. Később a megfogyatkozott, de lelkes tömeg a Szabadság hídhoz vonult, amelyet egy időre elfoglaltak, majd a Petőfi híd felé vették az irányt. Miután itt sem sikerült átjutniuk Budára, a Nagykörúton keresztül a Margit hidat célozták meg, onnan néhány százan a Kossuth térre vonultak.