Krausz Ferenc lelkiismereti okokból megszünteti tagságát az Orosz Tudományos Akadémián

A Nobel-díjas fizikust „mélységesen zavarja”, hogy az intézmény nem emelt szólt Oroszország Ukrajnával szembeni agressziója ellen.

  • hvg.hu

Lemondott az orosz tudományos akadémiai tagságáról Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, aki közleményében lelkiismereti okokra hivatkozott. Azt írta, a nemzetközi tudományos eszmecsere fontos érték számára, ezért alaposan megfontolta a döntését. Mivel azonban az orosz tudományos közösséget képviselő legjelentősebb intézmény nem szólalt fel Oroszország Ukrajna elleni agressziója ellen, a tagságát már nem tudta összeegyeztetni a lelkiismeretével.

„A globális tudományos közösség tagjaként elengedhetetlennek tartom a kiállást az olyan tettek ellen, amelyek sértik a nemzetközi törvényeket és az emberi jogokat. Mélységesen zavar az Orosz Tudományos Akadémia hallgatása ebben az ügyben. Ez sérti a tudományos integritás és az etikai felelősségvállalás elveit, amelyeket a tudományos intézményeknek támogatniuk kellene” – írta Krausz Ferenc.

https://hvg.hu/tudomany/20250325_krausz-ferenc-ukrajna-kijev-eloadas

A fizikus azt is hozzátette, hogy a nemzetközi tudományos közösség széles köre már elítélte az orosz agressziót, és felfüggesztette az együttműködését és tagságát az orosz akadémiában. „Én magam sem tudom fenntartani a tagságomat egy olyan szervezetben, amely nem határolódik el ezektől a felháborító cselekményektől.”

Végül arra kérte az orosz akadémiát, hogy vizsgálja fölül az álláspontját, és a befolyását felhasználva lépjen fel a béke érdekében, a nemzetközi jog és az emberi jogok védelme érdekében. „A tudománynak a haladás és a megértés erejét kell szolgálnia, nem pedig bűnrészesnek lennie szenvedést és pusztítást okozó cselekedetekben.”

https://hvg.hu/360/20231010_Krausz_Ferenc_hvg_portre_nobel_dij_fizika

Hozzászólások