Márciusban a Miniszterelnökség egyik kormánytisztviselője mindkét kezét elveszítette, amikor éles gránát sebesítette meg egy önkéntes kiképzésen.
Polt Péter azt közölte, hogy a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt rendelt el nyomozást, az eljárás még nem zárult le. Hozzátette: a nyomozó ügyészség ez idáig szemlét folytatott le, tárgyi bizonyítási eszközöket foglalt le, valamint tanúkihallgatásokat és adatgyűjtést végzett.
A bűncselekmény megalapozott gyanújának kérdésében még nem lehet állást foglalni.
A baleset után a sérültet súlyos, életveszélyes állapotban az Észak-pesti Centrumkórház – Honvédkórházba szállították mentőhelikopterrel, ahol életmentő műtétet hajtottak rajta végre.
A törzsigazgató elmondta: a másik sérült – maga a kiképző katona – többszörös lágyrész-sérülést és csonttörést szenvedett. Őt helyszíni ellátást követően, stabil állapotban az Országos Mentőszolgálat a veszprémi kórházba szállította.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.