Az állami lombikrendszert korábban Vesztergom Dóra, Novák Katalin lemondott köztársasági elnök sógornője vezette.
A Forbes decemberben írta meg, hogy Vesztergom különös körülmények között szerezte meg doktori címét Szegeden: doktori disszertációjának témavezetője saját férje, Novák Zoltán, opponense pedig Gab Kovács egy, a magyar meddőségi klinikák irányításában aktív szerepre készülő ausztrál orvosprofesszor volt. Vesztergom úgy akart Szegeden doktori címet szerezni, hogy közben az egyetemhez kapcsolt lombikbébicentrum állami finanszírozása is az ő igazgatóságához tartozik. Az opponens személye miatt az egyetem gyakorlatilag leállította Vesztergom dolgozatának bírálati eljárását, de a címet végül ennek ellenére is megadták neki.
Vesztergom Dóra távozása után is sok nyitott kérdés maradt még az állami lombikszektorban. Az elmúlt három évben ugyan sok finanszírozási változást vezettek be, de több, a szakma támogatását is élvező etikai kérdés egyelőre fennakadt a döntéshozókon. Lapunknak az OKFŐ azt is elárulta, hogy hamarosan új meddőségi centrum nyílhat, melynek már keresik a helyét, méghozzá Budapesten.
Az OKFŐ közlése szerint utódja, Várnagy Ákos szülész-nőgyógyász szakorvos a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerezte diplomáját, azóta az egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának munkatársa, jelenleg egyetemi docensként. Több mint húsz éve végez asszisztált reprodukciós kezeléseket, tizenöt éve a pécsi centrum szakmai vezetője. Klinikai munkája mellett tudományos tevékenységekben is aktív, PhD fokozattal rendelkező, habilitált kutató, tagja a Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratóriumnak. Betölti a Magyar Asszisztált Reprodukciós Társaság elnöki, valamint a Humán Reprodukció országos szakfelügyelői posztját és tagja az Egészségügyi Tudományos Tanács Humán Reprodukciós Bizottságának is.
2022-ben, a Nemzeti Reprodukciós Módszertani Kutatóközpont megnyitása idején hosszan nyilatkozott lapunknak:
A Magyarországon működő 13 állami meddőségi klinikának sokan felróják, hogy évek óta változatlan a sikerességi rátájuk. Szakemberek szerint ennek az is az oka, hogy egyre idősebb párok érkeznek hozzájuk, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne javítani az eredményeken.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.