A politikus azt írta, hogy az elmúlt években ellentmondásos érzések keletkeztek benne a hatástalanság érzése miatt. „Néhány hete nyilvánosságra hoztam, hogy Kedves Szabolcsot, a Böjte Csaba alapítványához tartozó volt nevelőt, akit gyermekekkel szemben elkövetett szexuális bűncselekmények miatt a román bíróság 28 év börtönre ítélt, az Orbán-kormány magyar állampolgársággal jutalmazta. Bár ennél nagyobb botrányt nehezen tudok elképzelni egy évvel a kegyelmi ügyet követően, következménye ennek sem volt” – fogalmazott Orosz Anna.
Hozzátette: „Számomra a képviselői munka szolgálat, nem egy átlagos munkahely. Óriási megtiszteltetés, de felelősség is egyben. 2019 óta azt tekintem feladatomnak, hogy az újbudaiak és a magyarok érdekében dolgozzak legjobb tudásom szerint. Azt érzem, hogy erre országgyűlési képviselőként nincs már lehetőségem. A rendszer szó szerint és átvitt értelemben is hátracsavarja a karjaimat, ha valamit tenni próbálok a választók érdekében.”
Orosz Anna azt írta, ebben a helyzetben meggyőződése, hogy a választók bizalmát úgy tudja megszolgálni, ha belátja, hogy csak gátolja az érdemi változás folyamatát, ha benne marad ebben a helyzetben.
Az Orbán-rendszer tudatosan szűkítette addig a képviselők mozgásterét, hogy már alig lehessen bármit tenni az Országgyűlésben. Ezért a mai nappal lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról, és 2026-ban nem indulok semmilyen formában újra
– fogalmazott. Hozzátette:
Hiszek abban, hogy a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül.
Elvileg több tucat ember közül kerülhet ki a parlamenti mandátumáról lemondott Orosz Anna utódja, de ennél a valóságban jóval szűkebb azon momentumos politikusok listája, akik komolyan szóba jöhetnek.
Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.