Pénzért cserébe ígért segítséget az ellene folyó eljárásban két, magát titkosszolgálati tisztnek kiadó férfi egy külföldinek, akitől 2021-ben megvonták a menekültstátusz. A Központi Nyomozó Főügyészség megalapozott gyanúja szerint a férfi attól tartott, hogy kiutasítják az országból, ezért 2024 elején azzal a kikötéssel vállalta a kért összeg átadását, hogy ügyvédi letétbe helyezi. A magukat titkosszolgálati ügynöknek kiadók ebbe nem egyeztek bele, és arra kérték, hogy az összeg felét előre adja át, mondván: abból más hivatalos személyeknek is juttatni kell. A külföldi férfi végül nem fizetett.
A nyomozó ügyészek idén májusban a Nemzeti Védelmi Szolgálat tisztjeinek közreműködésével összehangolt bűnügyi akciót hajtottak végre, amely során őrizetbe vettek négy embert, akik letartóztatását a bíróság egy hónapra elrendelte. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz.
Az alábbi videón a gyanúsítottak elfogása látható: