A terrorcselekmény előkészítésével vádolt fiatal nem gondolta, hogy bajba kerülhet
Akár 8 évet is kaphat az a 21 éves egyetemista, akit terrorcselekmény előkészítésével vádolnak.
Akár 8 évet is kaphat az a 21 éves egyetemista, akit terrorcselekmény előkészítésével vádolnak.
hvg.hu
53 ember eddig nem kapott kártérítést.
hvg.hu
A Semmelweis Egyetem rektora szerint nyár végére akár el is tűnhet a járvány.
MTI
Majdnem 4 millió ember megkapta a második oltását is.
hvg.hu
Főleg az ország délnyugati részein eshet ma, de délután visszatér a napsütés.
hvg.hu
Két autó ütközött.
MTI
Megkéseltek két embert Keszthelyen, a rendőrök egy napon belül elfogták a gyanúsítottakat.
hvg.hu
Köszönetet mondva többek között a kórházi dolgozóknak, Orbán Viktor kormányfő rövid videóban üzente meg, hogy "legyőztük a járványt".
hvg.hu
A vasárnap kezdődő budapesti cselgáncs-világbajnokságra meghívást kapott Vlagyimir Putyin orosz elnök, és az eseményen feltűnhet Matteo Salvini, az olasz Liga párt elnöke, korábbi belügyminiszter is. Így Orbán Viktor két politikai szövetségesét is Budapesten üdvözölhetné.
hvg.hu
Tovább bonyolódik a Budapesti Operettszínház zaklatási ügye, miután az áldozatok egy csoportját képviselő Biztonságos Terek Alapítvány most sem kapta meg a kért adatokat.
hvg.hu
Június 15-étől az önkormányzatok a korábbi, a veszélyhelyzet előtti rendnek megfelelően ülésezhetnek - ismertette a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány rendkívüli jogrendért felelős munkacsoportjának döntését.
MTI
Nem a magyar hallgatóknak szól, elviszi a pénzt, a támogatókat, konkurenciaként jelenhet meg a magyar felsőoktatásban a Fudan Egyetem a felsőoktatási szakértők szerint. Az is komoly kételyeket és ellenérzéseket ébreszt vele szemben, hogy továbbra sem világos, hogy az egyetem pontosan milyen struktúrában működne.
“Igen a Diákvárosra, nem a kínai gigaegyetemre” – ez volt a mottója a tüntetésnek, amelyet a kínai Fudan Egyetem tervezett budapesti kampusza körüli botrány hívott életre. A szervezők több ezer embert vártak, felszólalt Karácsony Gergely is.
hvg.hu
Hat budapesti körzetet érintő megállapodás született a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd között az őszi ellenzéki előválasztásra.
hvg.hu
A kínai-magyar kapcsolatok nemcsak a mostani kormány alatt voltak harmonikusak, de már Medgyessy Péter óta virágzanak. Kérdés, hogy mennyi profitál ebből Magyarország és mennyit Kína. Hogyan lehetnénk barátok úgy, hogy közben mindenki jól jár? Matura Tamás Kína-kutatóval beszélgettünk a Fülkében.
hvg.hu
A forgalomkorlátozásokról volt szó, de nagyobb képet nem akart adni az MTI a szombat délutáni változások okairól.
hvg.hu
Jakab Péter szerint Hiller szakmai felkészültségén túl az is mellette szól, hogy négyszer verte meg a Fideszt.
hvg.hu
A Fidesz EP-képviselője szerint természetesen a baloldal a veszély.
hvg.hu
Ha baj van, a hazánkat nekünk kell megvédeni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Honvédség parancsnoksága parancsnoki beosztásának átadás-átvételi ünnepségén, szombaton az Országházban.
MTI