Orbán Viktor elolvasta a HVG Mátrai Erőműről szóló sztoriját
Érdekes fotó jelent meg a kormányfő Facebook-oldalán: Orbán Viktor HVG-t olvas.
Érdekes fotó jelent meg a kormányfő Facebook-oldalán: Orbán Viktor HVG-t olvas.
hvg.hu
Az európai hadseregek szinte kivétel nélkül komoly toborzási problémával küszködnek, a magánszektor egyszerűen elszipkázza előlük a legjobb szakembereket. Ezen minden ország másképpen próbál úrrá lenni, szóba jött az is, hogy a német hadsereget akár külföldi EU-polgárokkal töltenék fel.
Vértessy Péter
A NER maga tette lehetővé, hogy föl lehessen lépni a sajtószabadságot sújtó házelnöki önkénnyel szemben. Azután fölébredtek…
Schiffer András
Miközben a fiatalok többek között azért tüntettek a Kossuth téren pénteken, hogy az ökológiai és klímaválság legyen a tananyag és az Alaptörvény része, addig a Parlamentben Kövér László és Simicskó István vezetésével arról beszéltek, hogy a fiatalok hazafias nevelése a legfontosabb.
hvg.hu
A nemzetközi sportmozgalom aktuális kérdéseit vitatták meg.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A felszabaduló összegnek is talált már helyet a kerület.
hvg.hu
Nem kérünk a Black Fridayből - skandálták a Kossuth tér felé. A fiatal tüntetők világszerte próbálnak nyomást gyakorolni a kormányokra, hogy tegyenek többet a klímavédelemért.
hvg.hu
A Zente és Levente esetében alkalmazott Zolgensma nevű génterápia európai engedélyezésére azonban még várni kell.
hvg.hu
Pont egy igazságügyi miniszter ne mondjon valótlant – erről beszélt a Klubrádióban Ungváry Krisztián történész, miután Varga Judit megpróbálta kimagyarázni apjának titkosszolgálati múltját. Azt is elmondta, miért nem tud jelenleg állami szervezetnél dolgozni, így hogyan lett valószínűleg az egyetlen történész, akit „a szabad piac tart el”.
hvg.hu
Kihasználta az alkalmat a volt miniszterelnök.
hvg.hu
Ásotthalomnál 44 ember próbált átjutni a járatokon.
hvg.hu
Korábbi kijelentései miatt nem hívják Salamon András rendezőt a rádióba, és most már vélhetően Zelki János forgatókönyvírót sem fogják keresni.
hvg.hu
A rendőrség a dolgozókat sem engedte be az épületbe.
hvg.hu
Módosítják a SZÉP-kártya kibocsátását és felhasználását szabályozó kormányrendeletet, ahogy előre beígérték, így a belvízi személyszállításon belül a keskeny nyomközű, vagyis kisvasút díját is ki lehet majd ilyen módon fizetni.
Az eltérő vallások mindegyike sérti egymást, és a Hit Gyülekezete sem kivétel.
Tizenhat különböző ügyvédi irodával - köztük több volt fideszes képviselőével - kötött egyidejű megbízási szerződést Ferencváros előző fideszes vezetése - derült ki a önkormányzattól kikért megbízáslistából. A tizenhatból öt iroda párhuzamosan ugyanarra a feladatra kapott megbízást, az elvégzett munka mennyisége alapján többüknél is felmerül, hogy az nem állt arányban a fizetséggel. A szerződések közel felét fel is számolja a kerület új független polgármestere.
hvg.hu
Megváltoztatta az elsőfokú ítéletet a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék.
hvg.hu
Az aktanyilvánosság mellett érvel az LMP alapítója, sokadjára.
hvg.hu
10 millió járna, amiért nem mentek szabadságra.
hvg.hu