A kormány kiáll a Stop Soros mellett, a Helsinki Bizottság üdvözli a pert és a kötelezettségszegési eljárást

Az emberek megvédik a kereszténységet, és nem kérnek a bevándorlásból, mondja a kormányszóvivő, aki szerint a kormány készen áll a perre az Európai Bizottsággal a Stop Soros törvény miatt. A Magyar Helsinki Bizottság szerint a kormány nem tudja megindokolni, miért kell börtönnel fenyegetni a menekülőknek segítséget nyújtó civileket. És a tranzitzónás éheztetések miatt indult eljárást is üdvözli.






Rogán Antal fizetésben lekörözi Orbánt

Orbán miniszterelnökként és országgyűlési képviselőként havi bruttó 2,6 millió forint juttatásban részesül, Rogán miniszterként és képviselőként 3 milliót kap.





Németh Szilárd zsenit villant: szexuális zaklatóból nem lesz jó svádájú katona

Mióta a hvg.hu nyilvánosságra hozta, hogy szexuális fajtalanság történt a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó honvéd középiskolában, a kormánypárt több körben próbálja megmagyarázni a honvédség feltuningolásának időszakában duplán kínos esetet. Ezúttal Németh Szilárd futott neki a pacalfőzésnél valamivel komplexebb kihívásnak, hogy alig pár mondaton belül önellentmondásba keveredjen: felsorolta, milyen lépéseket tettek a bántalmazási ügy rendezéséért, majd hozzátette, hogy amúgy az egész csak „az ellenzéki média” hazugsága. Azt is kikövetkeztette, hogy egy anális zaklatóból nem lesz esküjéhez hű honvédő.








Százhalombattai rém: Bocsánatot nem kérek, és nem azért, mert nem sajnálom, amit tettem

Öt embert ölt meg a kilencvenes években Balogh Lajos. A százhalombattai rémként elhíresült férfi - akit négy nő kegyetlen kivégzése miatt ítéltek életfogytiglani börtönbüntetésre, de állítása szerint az apját is megölte – az RTL Klub Fókusz című műsorának adott interjút, amelyben elmondta: az összes gyilkosságra pontosan emlékszik, nincs olyan nap, hogy ne gondolna rájuk.


Nyilvánosak a felvételi ponthatárok, itt meg is nézheti őket

Több mint 110 ezren várták idén a 2019-es felsőoktatási felvételi ponthatárait, amelyeket szerdán este 8-kor hoztak nyilvánosságra. A legnépszerűbbek idén a gazdálkodási és menedzsment szakok voltak, a legtöbben az ELTE-n kezdhetik majd meg a tanulmányaikat szeptemberben.