Lánya ölhetett meg egy idős nőt Foktőn
Az idős nő lánya öngyilkos akart lenni, de túlélte, kórházba vitték.
Az idős nő lánya öngyilkos akart lenni, de túlélte, kórházba vitték.
Az Útinform szerint a fő- és mellékutak szinte mindenütt sónedvesek, nedvesek az országban.
Itt van a tél, itt van újra. Fényképek a hófödte mediterrán Magyarországról.
Tényleg fel kell adnia a civileknek, hogy az egyetlen észszerűnek tűnő stratégia támogatására bírják az ettől vonakodó politikusokat? Vélemény.
A DK-s Varju László szerint a kormány "szavazatimportja" hazaárulás.
Az MTI azt írta eredetileg, hogy "közölte", kijavítottuk, de egyébként mindegy is.
A házelnöknek nincs lelkifurdalása, amiért "bűvészkedtek" a választási térképpel. Pedig legfeljebb a szavakkal bűvészkedett a Fidesz, a körzetekkel sokkal inkább csalt.
Magukra szabták a választókerületeket, hogy az ellenzék ne rúgjon labdába.
A kórházigazgatók új feladatot kaptak a nyakukba, mert az nem volt elég, hogy egyben kell tartaniuk egy alulfinanszírozott, emberhiánnyal küzdő, rossz körülmények között vergődő egészségügyi rendszert. Központi utasításra heti két pozitív kicsengésű médiamegjelenést is prezentálniuk kell – értesült a Népszava.
Vagyonvizsgálatot kér maga ellen a DK elnöke, és röviden megcsinálta Orbánét is.
Orbán Viktor modern egypártrendszert épít – állítja Anne Applebaum. A Pulitzer-díjas történész szerint a magyar politikai válságát mutatja, hogy komoly emberek is elhiszik az összeesküvés-elméleteket, amelyeket Soros György köré font a hatalom. Applebaum a CEU-n tartott előadást megelőzően adott interjút a HVG-nek.
A 16 éves focista a kórházban műszívet kapott. Kiderült, egy nagyon ritka, veleszületett koszorúér rendellenességben szenved. A városmajori szívklinika vezetője szerint csoda, hogy túlélte.
Az atv.hu úgy tudja, Orbán két hét múlva tartja meg a hagyományos év eleji beszédét.
A jogtalanul megbüntetett autósnak január 11-ig kellett volna visszakapnia a befizetett pénzt, de ez azóta sem történt meg. Azt nem tudni, miért késlekedik a rendőrség a visszafizetéssel.