„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A publicista azt járta körbe, ki veszítene azzal, ha a Fideszt kizárnák az Európai Néppártból.
Mielőtt ismertetnénk Bayer Zsolt vonatkozó publicisztikáját, vegyük át, hol tart az ügy:
Bayer Zsolt a Magyar Nemzetben közölt publicisztikát, ahol többek között leírja:
Végül:
(…)ki veszítene a kizárással? Bizony, a néppárt! Amely ezzel a tragikomikus öncsonkítással elveszítené legerősebb tagját, amely azon kevesek közé tartozik, akik még a konzervativizmust, a kereszténységet, az egykorvolt, igazi Európát képviselik, és nem hajlandók vörös vonalak mögött lapítani. De hát a Fideszt éppen ezért akarják kizárni a vörös vonalasok! Akkor pedig ki járna jól? Azt hiszem, leginkább a Fidesz. Egyrészt mert a lengyel és olasz konzervatívokkal, keresztényekkel és igazi európaiakkal összefogva olyan új pártot alapíthatnának, amely igen hamar fejére nőhetne ennek a lelkét vesztett, vörös vonalas néppártnak. És a Fidesz kizárása után jelentős kilépési hullám is megindulna a néppártból.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
Egyelőre nincs új időpont.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?