Rendőrök kísérték be a bírót a Fenyő-gyilkosság tárgyalásra, ahol az albán alvilág és a NER-uralom kezdete is szóba jött
Portik Tamás ígéretéhez mérten hosszú beszédbe kezdett, visszament egészen Ádámig és Éváig.
Portik Tamás ígéretéhez mérten hosszú beszédbe kezdett, visszament egészen Ádámig és Éváig.
Rózsa András és Horváth Csaba jelenlegi polgármester egyedüli ellenzéki jelöltként egyaránt megverné a Fidesz egyelőre ismeretlen jelöltjét.
Mi a csepeli fideszes belháború oka, hogy mert bajszot akasztani Németh Szilárddal, és miért nem fordult a baloldal felé, miután távozni kényszerült a pártból – többek között erről kérdeztük Borbély Lénárd újrainduló exfideszes csepeli polgármestert.
A közvélemény-kutatás szerint többen szavaznának Vitézyre, mint a Fidesz eddig meg nem nevezett jelöltjére.
Büntetlen előéletű, családos emberként biztos svájci egzisztenciáját, nyugodt életét kockáztatja Portik Tamás legidősebb fia azzal, hogy kedden kávéval öntötte le a Gyárfás-Portik-ügyet tárgyaló bírót. Az ügyészség szerint előre kitervelhette az akciót, mások szerint ha így is volt, az apja manipulációja áll a háttérben. Portiktól egykori bizalmasai és a többi gyermeke rég elfordultak már, a legidősebb fia az egyetlen, aki mellette áll, és az elmúlt időszakban még inkább apja befolyása alá került. Portik korábban eljátszotta már az „őrültet", de nem jött be neki. Később feltűnően cserélgette az ügyvédeit, hogy húzza az időt, csak a Fenyő-ügyben eddig hét védőt rendeltek ki mellé. Ez a „kávés incidens" is az ő játszmázására vall.
A voksolás lebonyolítására pedig több helyen a Magyar György-féle Civil Választási Bizottságot kérték fel. Egyelőre azonban nem tolonganak az ellenzéki pártok.
A lakossági tájékoztatás elmaradt, helyette országgyűlési képviselők vitatkoztak biztonságiakkal, a sóskútiak által kifütyült, kikezdett és láthatóan megrendült polgármestert pedig a rendőrök menekítették haza az akkufeldolgozó üzem épülése miatt feldühödött tömeg és a sajtó kérdései elől. Videóriportban mutatjuk meg a keddi sóskúti eseményeket.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy hogyan viszonyulna az oroszokhoz a háború után.
A Financial Times vezércikke szerint eljött az ideje annak, hogy az Európai Unió megmutassa, ami sok, az sok.
A miniszterelnök zárt körben új aggályt hozott fel Ukrajna uniós csatlakozása ellen. Óriási botrány volt Sóskúton az akkufeldolgozóról tervezett lakossági fórum előtt. Sok tanár csak a kötelező minimumot kapta. Jön a vagyonnyilatkozatok éjszakája, Putyin sem kispályás. Izrael elárasztotta a Hamász alagútrendszerének egy részét. Ez a Radar, a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
Egy iskolaigazgató pedig arról tájékoztatta a tanárokat, hogy pluszfeladatokért lesz még emelés később, csak most ezt nem volt idő kiszámolni.
Korábban már berendelték a római magyar nagykövetet és Szijjártó Péterrel is beszélt Antonio Tajani olasz külügyminiszter.
A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 4 és 8 fok között alakul, a tartósabban ködös tájakon viszont ennél hidegebb lehet.
Az országgyűlési képviselők és a kormánytagok vagyonnyilatkozatai minden évben január 31. éjfélig kell, hogy felkerüljenek a parlament honlapjára, ez idén sem lesz másképp, a kérdés csak az, hogy mennyi derül ki majd ezekből a dokumentumokból.
A publicista annak ellenére másképp emlékezik most rá, hogy mennyire ismerte a nagyapját, és hogy kikérte-e róla az iratokat, hogy a nyolc éve Stumpf András által vele készített interjú szövegét még le is ellenőrizte publikálás előtt.
A csecsemő az ismert adatok szerint élve született, így felmerült a gyanú, hogy halálát idegenkezűség okozta.
Portik Tamásnak szintén felajánlották az utolsó szó lehetőségét, ő azonban jelezte, felszólalása többnapos lesz, amit a szerdai tárgyaláson kezd el.
Kőnig Ferenc nem tartott lakossági tájékoztatót, hanem hazamenekült a sóskútiak és a sajtó elől. Az eseményre hivatalosan csak sóskúti lakcímkártyával lehetett bemenni, azonban a privát biztonságiak sorfalát áttörte a tömeg.
A férfi a tárgyalóterem előtt állta el Póta Péter útját, majd támadta meg.
Szijjártó Péter pedig miután elmondta, hogy a magyar kormány tiszteletben tartja Ukrajna szuverenitását, már nem akart emlékezni arra, hogy Orbán Viktor szerint ez a szuverenitás nem is létezik.