Egy beteg vallomása: Minden, amit bárcsak tudnának az egészséges emberek a demenciáról

A demencia az egyik legrejtélyesebb betegség, egy brit beteg mégis arra vállalkozott, hogy megossza a nagyvilággal, mi történik az agyában. Az Alzheimer-kórral együtt élő Wendy Mitchell könyveiben rengeteg olyan tünetről mesél, melyeket néha még a közeli hozzátartozóknak is nehéz megérteniük. Hallucinációk, fekete lyuk a falon, hal a fehér tányéron, és állandó telefonos ébresztő, hogy ne felejtsen el enni.

hvg360








Elmagyarázzuk, miért nem old meg semmit a kormány azzal, ha beküldik a tanítót nyolcadikba

Veszélyezteti a diákok középiskolai felvételijét és megalázó helyzetbe hoz sok tanítót a kormány legújabb módosítása, amivel lehetővé teszi, hogy a teljes általános iskolában bevethetők legyenek a főként alsósokra specializálódott pedagógusok. Több érintettel beszéltünk a várható helyzetről és arról, hogyan birkóznának meg azzal a helyzettel, ha beküldenék őket felsőbb évfolyamba tanítani. Akár úgy, hogy alapjaiban értenek a szakterülethez, akár úgy, hogy nem.

Windisch Judit










Tátrai Tibor: Ha megmutatom, hogyan szállok bele a hangokba, akkor lehet, hogy a diákoknak is sikerül

Szeptemberben indul a Póka Egon Művészeti Akadémia és a Miskolci Egyetem könnyűzene alapképzése. Ének, basszusgitár, szaxofon, harsona, trombita, gitár, ütőhangszerek és billentyűs hangszerek szakirányokra lehet jelentkezni. Demeter Szilárd azt mondta, azért karolta fel a kezdeményezést, mert eddig nem voltak diplomás tanárok, akik a gyerekeknek iskolai rendszerben oktathatnak hangszeres könnyűzenét, pedig "manapság vasárnap délutánonként nem több szólamban éneklünk családilag ebéd után, hanem a gyerek bedugja a fülét, és tudatosan könnyűzenét hallgat". Tátrai Tibor gitáros pedig azt mesélte el, hogyan tud majd segíteni a diákoknak. Ott jártunk a bejelentésen.

hvg.hu