Máris megjelent a kormány határozata a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépésről
A külügyminiszternek kell intézkednie.
A külügyminiszternek kell intézkednie.
Szerintük Orbán Viktor kormánya körözött háborús bűnöst hívott meg hazánkba.
hvg.hu
A kormány úgy döntött, hogy Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból – közölte Gulyás Gergely. Az „ünnepélyes” bejelentés időzítése nem véletlen: a Budapesten tartózkodó Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen – háborús és emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával – tavaly ősz óta nemzetközi elfogatóparancs van érvényben. De ki lehet-e lépni egy olyan szerződésből, ami soha nem is lett a magyar jogrendszer része?
A Bíróság főtanácsnoka szerint Magyarország megsértette az uniós jogot, de Arató András szerint az állam nem fogja betartani, ha a rádió szempontjából pozitív ítélet születik.
HVG
Több módosítást is benyújtottak az Alaptörvény tervezett módosításaival kapcsolatban, rögzítenék például a települések önvédelemhez való jogát.
hvg.hu
A kormány döntését néhány órával az után jelentették be, hogy Budapestre érkezett Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, akit őrizetbe kellett volna venni. Orbán Viktor azonban már hónapokkal ezelőtt közölte, hogy nem veszik figyelembe a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsát.
hvg.hu
Lázár János miniszter szerint csak mese, hogy hamarosan letartóztatnak egy kormányközeli vállalkozót. Szerinte a vadászházának „nem a részvénykönyve az érdekes, hanem a vendégkönyve”.
hvg.hu
P. Lászlót 2019-ben ítélték életfogytiglanra, miután az általa készített pokolgéppel életveszélyesen megsebesített két rendőrt.
hvg.hu
A felmondási eljárást a kormány csütörtökön kezdeményezi.
hvg.hu
A választási kampány véghajráját idézi a belpolitika, holott még egy év van hátra a voksolásig. Orbán Viktor és stábja minden erővel igyekszik magához ragadni a kezdeményezést. Bár az a hír járja, hogy ennek a NER egyes oligarchái is áldozatul eshetnek, eddig csak ellenzéki aktivistát ért atrocitás. Ki nem kényszerített hibák sorozata és cinikus akciók a Fideszben, alakuló félelem a tiszásokban, elszabaduló indulatok az utcán.
Valóságos magyar bestiárium, a tömegnek odavetett áldozatok, illiberális és autokrata barátokra épülő külpolitika, Dubaj és a lyukóvölgyi mélyszegénység. Ez a Fülszöveg, az e heti HVG ajánlója.
Áprilistól például a 35-40 feletti testtömeg indexszel élő embereken már nem lehet csípő- és térdprotézisműtétet végezni, amíg le nem fogynak.
hvg.hu
Az izraeli sajtó szerint a miniszterelnököt és feleségét katonai tiszteletadással fogadták.
hvg.hu
A büntetőintézkedéssel sújtott számlák, ingatlanok és ingóságok egy része később mentesítést kapott a korlátozás alól – tudta meg a HVG.
Hazánk is fellebbezett az Interpolnál a boszniai Szerb Köztársaság elnökének érdekében.
HVG
A legtöbb eljárás közlekedési szabálysértés miatt indult, négy embert pirózás miatt jelentettek fel.
HVG
Vasárnap már tíz fok sem lesz, hétfő hajnalban pedig már mindenhol fagyra kell számítani.
HVG
Az izraeli miniszterelnök néhány órával később érkezik Budapestre a korábban bejelentettnél. Ezzel módosultak a közúti korlátozások is a fővárosban.
HVG
Feleségével és lányával is végzett az elkövető.
HVG
A köztársasági elnök szerint még nincs késő.
HVG