Orbán a Direkt36 dokumentumfilmjéről: „Az igazság az, amit mondok”
Még a családi ebédnél sem beszél gazdasági ügyekről a miniszterelnök, majd Orbán Ráhel kijelentésére emlékeztetően közölte, hogy ő is a saját lábán áll.
Még a családi ebédnél sem beszél gazdasági ügyekről a miniszterelnök, majd Orbán Ráhel kijelentésére emlékeztetően közölte, hogy ő is a saját lábán áll.
hvg.hu
A miniszterelnök látszólag megengedőbb volt, amikor 2015-ben értékelte a „homoszexuális közösség” helyzetét, mostanra már a Pride betiltásáig jutott.
HVG
A miniszterelnök szerint most lehet és kell nagyban gondolkodni.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A főváros és Belváros-Lipótváros együttműködésében zöldítik, gyalogos- és kerékpárosbaráttá teszik a Kossuth Lajos utcát és a Szabad sajtó utat – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
HVG
Alaptörvény-módosítással oldaná meg a Pride-felvonulás betiltását a kormány. Ezzel csak annyi a probléma, hogy gyülekezést csak nyilvánvaló és közvetlen veszélyre hivatkozva lehet előre betiltani. Ha pedig a kormány a gyerekek védelmére hivatkozik, neki kell bebizonyítani, hogy a Pride a gyerekek testi és lelki egészségét konkrétan veszélyezteti.
Az OKFŐ szerint a Baján meghalt gyermekkel kapcsolatban megjelent hírekben több olyan információ volt, ami nem igaz.
HVG
Márciusban New York központjában, a Union Square-en nyit hamburgerezőt a két és fél éve alapított Simon’s Burger két tulajdonosa, Tóth Máté és öccse, Simon.
HVG
A bíróság szerint még nem biztos, hogy szabadulni fog Bene Krisztián, és arról is beszámoltak, mi alapján hozott döntést a büntetés-végrehajtási bíró az ügyében.
HVG
A kormánypárti médiában megjelent villa- és helikopterügy miatt kezdeményezett vizsgálatot a honvédelmi miniszter.
HVG
Az esőre nagy szükség van, ugyanis az elmúlt hónapok csapadékösszege jócskán elmarad a sokéves átlagtól, a felső egy méteres talajrétegből 20–80 milliméter nedvesség hiányzik.
HVG
A Mi Hazánk a gyülekezési törvényt írná át, beemelve „a homoszexualitást népszerűsítő” rendezvények tilalmát. A kormány viszont biztosabbra menne ennél, az Alaptörvényt írná át.
Az első hírek szerint a családnak kellett átvinnie a beteg gyereküket a kalocsai kórházból Bajára, mert mentőt sem hívtak nekik. Az OKFŐ szerint viszont egészen más történt.
HVG
Árnyalt miniszterelnöki vélemény a Pride-ról.
hvg.hu
Az egy ideje zavaros akciókat bonyolító korábbi önkormányzati képviselő is szeretett volna Gulyás Gergelytől kérdezni.
hvg.hu
Megkérdeztük Gulyás Gergelyt: orosz mintára száműzik négy fal közé az alapvető szabadságjogokat, vagy saját fejlesztés? Mit tud kideríteni az Amerikába küldött, támogatások után szaglászó kormánybiztos, amit a titkosszolgálatok nem tudtak? Ukrajnában mikor ered magyar kormánybiztos a guruló hrivnyák nyomába? Belefér majd a települések önrendelkezési jogába az is, ha esetleg nem akarnak akkumulátorgyárat? A HVG kérdései és a válaszok a kormányinfóról.
A felnőtt magyar lakosság fele azonban elsősorban Oroszországot okolja az ukrajnai háborúért.
hvg.hu
Sós Bálint Dániel Minden rendben című, Hajdu Szabolcs főszereplésével készült filmjét március 20-án mutatják be a mozikban.
HVG
Sikerült kijátszaniuk a rendszert, de lebuktak.
MTI
Több baba most átkerült Kalocsáról Bajára. Korábban fővárosi és Pest megyei kórházvezetőket kerestek meg azzal, hogy vegyenek át a Heim Pál Kórháztól 14 kisbabát.
hvg.hu
Nevet változtatott a közpénzégetés állatorvosi lova, a Fudan Alapítvány, amely új célokat tűzött ki, részben új vezetői gárdával – a jelek szerint az új műsorhoz új férfi kell. Közben a kínai egyetem budapesti kampuszáról szóló megállapodás továbbra is érvényben van.