Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Márciusban New York központjában, a Union Square-en nyit hamburgerezőt a két és fél éve alapított Simon’s Burger két tulajdonosa, Tóth Máté és öccse, Simon.
A két és fél éve alapított Simon’s Burger hamburgerező két tulajdonosa, Tóth Máté és öccse, Simon márciusban New York központjában, a Union Square-en nyit éttermet – jelentették be a Forbes Under 30 Summit nevű rendezvényen.
Egyelőre egyik a nemrég megvásárolt almárkájukat, a Smashyt viszik az Egyesült Államokba, és ha bejön, ez megalapozhatja a fő márka, a Simon’s Burger külföldi terjeszkedését is. Az amerikai nyitás több százmillió forintos beruházás, és mindent saját forrásból, befektető bevonása nélkül valósítanak meg – írja a lap.
„Ennyi pénzből akár nyolc-tíz párizsi vagy bécsi éttermet nyithattunk volna”
– mondta a lapnak Máté és Simon.
A New York-i terjeszkedéshez a forrást elsősorban a tavalyi bődületes itthoni növekedés alapozta meg:
a 2023-as, egymilliárd forintot megközelítő árbevételüket 2024-ben több mint triplájára, 3,3 milliárd forintra tornázták fel az előzetes adatok szerint.
A siker egyik titka, hogy a nyitás óta nem emeltek árat és továbbra sem szeretnének, hiába szaladt meg az infláció az utóbbi években.
A magyarországi terjeszkedésük látványos: 2023 év végére négy, tavaly év végére már tizennégy Simon’s volt, idén további hatot nyitnak a tervek szerint. Hat fővárosi éttermük mellett például Debrecenben, Szegeden, Győrben, Kecskeméten, Miskolcon, Székesfehérváron is van már Simon’s, és idén Pécsen is nyitnak egységet.
A Smashyt tavaly év végén vették meg, ez az egység Budapesten a Kálvin térnél van. Azt mondják, hogy ez fontos stratégiai lépés volt az amerikai terjeszkedés, de a portfólióbővítés szempontjából is. Emellett a franchise jogok külföldi értékesítésére egy új céget is létrehoznak, amelynek élére és a külföldi terjeszkedés irányítására Korvin Tibort, az ATV korábbi kreatív igazgatóját igazolták le.
A New York-i és a budapesti Smashy hamburgere között az égvilágon semmi különbség nem lesz, ugyanazokkal a beszállítókkal tárgyalnak kinn is, sőt a legtöbb beszállítójuk amúgy is amerikai, például az uborkát és a sült krumplit is a tengerentúlról hozzák Magyarországra a Simon’sokba és a Smashybe is. Így beszállítói szempontból tulajdonképpen hazatérnek az amerikai nyitással – írják.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A hónap legnagyobb támadását vitte véghez az orosz légierő Ukrajna ellen csütörtökön. Munkácson egy amerikai tulajdonú üzemet találtak el, Lvivben halálos áldozatot is követeltek a csapások.
A szerdán eltűnt kisfiúnak már csak a holttestét találta meg a rendőrség.
Magyar Péter magára vette.
Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.
Húszmilliárdos keretről lehet szó.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót.