Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?
BrandChannel

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?

Ma már nem számít kirívó esetnek, ha valaki egy-két éven belül munkahelyváltásra szánja rá magát. Gondolta volna, hogy az X generációs (1965 és 1975 között született) szakemberek 64%-a fontolgatja, hogy új kihívást keres magának? Mit tehet azért, hogy a gyakori újratervezés helyett olyan munkahelyet találjon, ahol biztosítják az elvárásainak megfelelő körülményeket?

MTI Karrier

A MÁV kollektív szerződés tervezetet adott át

A működési költségek csökkentését és a munkáltatói szabályok átláthatóságát célozza a MÁV Zrt. által kidolgozott társasági kollektív szerződés tervezete, amelyet november 12-én adtak át a cégnél működő reprezentatív vasutas szakszervezetek képviselőinek megvitatásra.

MTI Karrier

Folytatják a sztrájkot az Alitalia dolgozói

Az Alitalia olasz légitársaság alkalmazottai szerdán is folytatják hétfőn elkezdett sztrájkjukat. A csődbe jutott légitársaság bejelentése szerint szerdán is legkevesebb 50 járatot lesznek kénytelenek törölni, de a nap folyamán még több járatot is érinthet a munkabeszüntetés.

MTI Karrier

Zalában is csoportos elbocsátásokra számítanak

A Nyugat-dunántúli régióban az elmúlt hónapokban, október 31-ig összesen 130 dolgozó csoportos létszámleépítését jelentették be a vállalkozások, ebből Zalában 70 főt - mondta Kiss Ambrus, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója.

MTI Karrier

Új rendelet: 28 százalékkal emelhetik a román pedagógusok bérét

A román kormány visszavonta a pedagógusbérek egységes, 50 százalékos emelését elhalasztó sürgősségi kormányrendeletet. Helyette egy másikat hozott, amely szerint a fizetések 2009-ben jövedelem-arányosan, legfeljebb 28 százalékkal nőnek, de a szakszervezetek így sem hajlandók lemondani a meghirdetett általános sztrájkról.

MTI Karrier

Tiltakozás a General Motorsnál: nem lesz béremelés

Az Opel dolgozóinak heves ellenállását váltotta ki a súlyos pénzzavarba került amerikai anyavállalat takarékossági terve, amelynek része az is, hogy a dolgozók bérét jövőre nem emelnék. A német üzemek számára elfogadhatatlan a General Motors követelése, hogy az 55 ezer európai Opel-dolgozó bére jövőre az idei szinten maradjon - jelentette ki a bochumi gyár üzemi tanácsának elnöke.

MTI Karrier

Káosz az olasz repülőtereken: sztrájk az Alitaliánál

Kaotikus állapotok uralkodtak hétfőn este az olaszországi repülőtereken, miután az Alitalia dolgozóinak egy része hétfőn előzetes bejelentés nélkül 24 órás sztrájkot hirdetett meg és este 18 órakor letette a munkát. A dolgozók így akarnak nyomatékot adni nemtetszésüknek a jövőbeli új tulajdonos, az olasz CAI befektetési csoport munkaszerződéseit illetően.

MTI Karrier

DHL: 9500 munkahely szűnik meg

A postai és logisztikai szolgáltatásokat nyújtó Deutsche Post 9500 munkahelyet szüntet meg az Egyesült Államokban: minden DHL expressz szolgáltatóközpontját bezárja, és megszünteti csak amerikai belső piaci légi- és közúti szállító tevékenységét, kiterjedt amerikai piaci veszteségei miatt.

MTI Karrier

Perlik a buszsofőrök a Vasi Volán Zrt-t.

Teljes munkaidejük elismertetése és elmaradt járandóságaik kifizetése érdekében perelte be munkáltatóját a Vasi Volán Zrt. 168 autóbuszvezetője. A munkaügyi per hétfőn kezdődött meg a Szombathelyi Munkaügyi Bíróságon, később azonban a felek egyezség reményében a per átmeneti szüneteltetését kérték.

MTI Karrier

Állasbörze a Budapesti Corvinus Egyetemen

Közel száz munkáltató három-négyezer állást és szakmai gyakorlatot kínál diplomázóknak és azoknak, akik a közelmúltban végeztek, november 12-13-án a Budapesti Corvinus Egyetemen.

MTI Karrier

Pluszpénzt kapnak, akik kerékpárral járnak munkába

Az Egyesült Államokban jövőre életbe lép a Bicycle Commuter Act, amelynek értelmében azok a dolgozók, akik kerékpáron mennek a munkahelyükre, a hónap végén plusz 20 dollárt találnak a fizetési borítékukban, és e jutalom után nem is kell adózniuk. Sőt, még a munkaadók is elfeledkezhetnek róla adóbevallásukban.

MTI Karrier

A középosztály tagjai kerülhetnek utcára

Egészen más jellegű munkanélküliség várható, mint a jelenlegi, amely nagyobb és másféle támogatást igényelhet: hiszen ezúttal már a középosztály tagjai kerülhetnek az utcára - mondta a hétfői Népszabadságnak Köllő János, az MTA Közgazdasági Intézetének a munkatársa.

1
113 114 115 116 117
229
Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából

Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Mégis mi a gond Zelenszkij öltözetével?

Mégis mi a gond Zelenszkij öltözetével?

Már tölthető: itt az Instagram alternatívája, amit néhány óra alatt több tízezren telepítettek

Már tölthető: itt az Instagram alternatívája, amit néhány óra alatt több tízezren telepítettek

„Az emberek rájöttek, hogy lehet nemet mondani a Fideszre” – a Mi Hazánk lett a mérleg nyelve Pápán

„Az emberek rájöttek, hogy lehet nemet mondani a Fideszre” – a Mi Hazánk lett a mérleg nyelve Pápán

Jön a tavaszi időjárás, a jövő héten már 20 fok is lehet

Jön a tavaszi időjárás, a jövő héten már 20 fok is lehet

Hogyan lett az Anora az idei Oscar meglepetése?

Hogyan lett az Anora az idei Oscar meglepetése?

Oscar, 2025: Jancsó Dávid nem nyert, de Tóth László igen. Tarolt egy kicsi független film, az Anora lenyomta Hollywoodot

Oscar, 2025: Jancsó Dávid nem nyert, de Tóth László igen. Tarolt egy kicsi független film, az Anora lenyomta Hollywoodot

Tekintetmágnes Gaudí dizájnú F1-autó: körbefotóztuk a gyönyörű katalán versenygépet

Tekintetmágnes Gaudí dizájnú F1-autó: körbefotóztuk a gyönyörű katalán versenygépet

A címlapról ajánljuk