szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Teljes munkaidejük elismertetése és elmaradt járandóságaik kifizetése érdekében perelte be munkáltatóját a Vasi Volán Zrt. 168 autóbuszvezetője. A munkaügyi per hétfőn kezdődött meg a Szombathelyi Munkaügyi Bíróságon, később azonban a felek egyezség reményében a per átmeneti szüneteltetését kérték.

A buszsofőrök annak kimondását kérik a bíróságtól, hogy esetükben az úgynevezett rendelkezésre állási idő -vagyis amikor éppen nem vezetik az autóbuszt, például két forduló között a járatuk indulására várnak, vagy a járművet takarítják -  munkaidőként számolják el, ennek alapján pedig három évre visszamenőlegesen kérik elmaradt járandóságaik megítélését. Ez a 168 vasi buszsofőr esetében fejenként 250 ezer forinttal számolva a járulékok és kamatok nélkül is meghaladja a 40 millió forintot.

A felperesek jogi képviselője a tárgyaláson elmondta: az autóbuszvezetők jelenleg napi 12-13 órát dolgoznak heti 40 órás munkarendben, de helyközi járatoknál az sem ritka, hogy egy autóbuszvezető 15-18 órát tölt el munkahelyén egyhuzamban. Ebbe a munkaidőbe azonban nem számít bele az úgynevezett rendelkezésre állási idő, amely ugyan a járművezetés szempontjából pihenőidőnek számít, de az autóbusz sofőrje általában nem hagyhatja el a pihenőhelyiséget, sok esetben pedig az is előfordul, hogy a buszvezető mostoha körülmények között a járművén ülve kénytelen várakozni.

A felperesek uniós jogszabályokra, irányelvekre és precedens étékű döntésekre hivatkoznak, amelyek álláspontjuk szerint bizonyítják, hogy a rendelkezésre állási idő is munkaidőnek számít, ha azalatt munkavégzés történik.

A bíró felhívására az első tárgyaláson mindkét fél úgy nyilatkozott, hogy lát esélyt peren kívüli egyezségre, így közösen a per átmeneti szüneteltetését kérték. Valószínűleg hasonló lesz a helyzet a többi, már kitűzött tárgyalás esetében is.

MTI Karrier

A középosztály tagjai kerülhetnek utcára

Egészen más jellegű munkanélküliség várható, mint a jelenlegi, amely nagyobb és másféle támogatást igényelhet: hiszen ezúttal már a középosztály tagjai kerülhetnek az utcára - mondta a hétfői Népszabadságnak Köllő János, az MTA Közgazdasági Intézetének a munkatársa.

MTI Karrier

OÉT: nincs haladás a bértárgyalásokon

Amíg a munkavállalói oldal továbbra is a minimálbér emelését szorgalmazza, addig a munkaadói oldal nem kíván változtatni a jelenlegi 69 ezer forintos összegen, és bérbefagyasztást javasol - fogalmazódtak meg a vélemények az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki (OÉT) plenáris ülésén.

Lemondott Milos Vucsevics szerb miniszterelnök

Lemondott Milos Vucsevics szerb miniszterelnök

Hamarosan a boltokban a lisztkukacporos kenyér, zsemle és chips

Hamarosan a boltokban a lisztkukacporos kenyér, zsemle és chips

4 százalékos GDP-növekedést ígért a kormány 2024-re, 0,6 százalék lett helyette

4 százalékos GDP-növekedést ígért a kormány 2024-re, 0,6 százalék lett helyette

„Először ijesztő lesz, aztán felszabadít” – ma is durva reakciókat vált ki, ha egy nő nem borotválkozik

„Először ijesztő lesz, aztán felszabadít” – ma is durva reakciókat vált ki, ha egy nő nem borotválkozik