Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?
BrandChannel

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?

Ma már nem számít kirívó esetnek, ha valaki egy-két éven belül munkahelyváltásra szánja rá magát. Gondolta volna, hogy az X generációs (1965 és 1975 között született) szakemberek 64%-a fontolgatja, hogy új kihívást keres magának? Mit tehet azért, hogy a gyakori újratervezés helyett olyan munkahelyet találjon, ahol biztosítják az elvárásainak megfelelő körülményeket?

MTI Itthon

Húszezer forint pluszpénzt kapnak a közszféra dolgozói

December 5-én valamennyi közintézményi dolgozónak bruttó 20 ezer forint keresetkiegészítés jelenik meg a számláján. Erről született megállapodás tegnap az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács ülésén - írta a keddi Népszabadság és a Világgazdaság.

MTI Karrier

Névtelen bejelentés: elbocsátás a Piszke Papírnál

A lábatlani Piszke Papír Zrt. 431 dolgozójából két lépcsőben, összesen 147 embert bocsátanak el; az üzemi tanács leépítésről kifüggesztett tájékoztatóját egy névtelenséget kérő dolgozó juttatta el az MTI-hez.

Karrier

Hetvenötezer pedagógus sztrájkol Romániában

A legjelentősebb tanügyi szakszervezet, a Spiru Haret felhívására ma reggeltől 75 ezer pedagógus lépett egynapos figyelmeztető sztrájkba Romániában, mivel a kormány, sürgősségi rendelettel a múlt héten 2009. április 1-re halasztotta a parlament által megszavazott, 50 százalékos béremelést.

hvg.hu Karrier

69 ezer álláshelyre várták a jelentkezőket

Az október folyamán bejelentett új álláshelyek száma 38,7 ezer volt, számuk szeptemberhez képest kisebb mértékben, 1,6 ezerrel (4 százalékkal) mérséklődött. Idén mintegy 2 ezerrel több állást jelentettek be a munkáltatók, mint tavaly októberben, ami 5,3 százalékos emelkedésnek felel meg.

MTI Karrier

Több mint 2200 embert bocsátottak el októberben

Az előzetes adatok szerint 2243 foglalkoztatottat érintenek az októberben bejelentett csoportos létszámleépítések - mondta Pirisi Károly, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgatója.

MTI Itthon

Radikálisan csökkenő jutalmak a minisztériumoknál

A miniszterelnök várhatóan hétfőn aláírja azt a kormányrendeletet, amely 12 milliárdról kétmilliárdra csökkenti a minisztériumoknál és a háttérintézményeknél a jutalomra felhasználható keretet - tudta meg kormányzati és minisztériumi forrásból az MTI vasárnap.

MTI Karrier

Elbocsátottak egy buszsofőrt, mert vezetés közben rejtvényt fejtett

Egy, a szerb főváros egyik legrázósabb vonalán szolgálatot teljesítő 28 éves buszsofőr araszolgatás közben újságolvasással múlatta az időt, s miután végzett a hírekkel, keresztrejtvényfejtésbe kezdett. Balszerencséjére mindezt egy utas megörökítette kamerával is ellátott mobiltelefonjával, s a képeket feltette a YouTube videomegosztó portálra. A buszvezetőt kirúgták.

MTI Karrier

A foglalkoztatás visszaesését várják a gazdaságkutatók 2009-ben

A foglalkoztatottság visszaesését várják jövőre a gazdaságkutatók, de mindannyian arra hívták fel a figyelmet, hogy egyelőre csak nagyon bizonytalan előrejelzést lehet adni, mert nagy mértékben beláthatatlanok a gazdasági folyamatok a világban és Magyarországon is.

MTI Karrier

A válság miatt újra dolgoznak az amerikai nyugdíjasok

A pénzügyi válság, a megtakarítások tőzsdei értékének csökkenése és a megélhetési költségek gyors növekedése miatt az amerikai nyugdíjasoknak, de még a nyugdíjra készülőknek is felül kell vizsgálniuk terveiket - írja az AFP.

1
115 116 117 118 119
229
A Telekom előállt az idei legnagyobb újdonságával, a Magenta AI-tól nagyon sokat vár a szolgáltató

A Telekom előállt az idei legnagyobb újdonságával, a Magenta AI-tól nagyon sokat vár a szolgáltató

FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket

FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket

Erdőtüzek tombolnak az Egyesült Államokban, több államban is kitelepítéseket rendeltek el

Erdőtüzek tombolnak az Egyesült Államokban, több államban is kitelepítéseket rendeltek el

Morgan Freeman: Gene Hackman tehetsége mindenki munkáját magasabb szintre emelte

Morgan Freeman: Gene Hackman tehetsége mindenki munkáját magasabb szintre emelte

Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

Nincs vége az árcsökkenésnek a benzinkutakon

Nincs vége az árcsökkenésnek a benzinkutakon

Lángoló hajtóművel húzott el New Jersey felett egy repülőgép - videó

Lángoló hajtóművel húzott el New Jersey felett egy repülőgép - videó

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán

A volt sportminiszter feleségül vette a nőt, aki megmentette az életét

A volt sportminiszter feleségül vette a nőt, aki megmentette az életét

A címlapról ajánljuk