szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Marsi Erikát, a HVB Bank Rt. főosztályvezetőjét nevezte ki Medgyessy Péter miniszterelnök a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) főigazgatójává; az igazgatói kinevezés hat évre szól - jelentette be Gál J. Zoltán, a kabinet szerdai ülését követően.

A kormányszóvivő elmondta: az angolul és oroszul beszélő közgazdász 1961-ben született, és jelentős pénzintézeti tapasztalatokkal rendelkezik. Munkáját a Magyar Nemzeti Bankban kezdte, és dolgozott a PSZÁF elődjénél is. Gál J. Zoltán emlékeztetett: a parlament nemrég fogadta el a befektetők és betétesek védelméről szóló törvényt, amely ezt a posztot létrehozta.

Az Országgyűlés május 17-én választotta a Felügyeleti Tanács elnökévé Farkas Istvánt, a tanács három tagját - Asztalos Lászlót, Miklós Gábort és Náray Lászlót - pedig május 18-án nevezte ki Mádl Ferenc köztársasági elnök. A főigazgatói posztra korábban Mátrai Miklóst, az Allianz Hungária Biztosító Rt. vezérigazgató-helyettesét kérték fel, de ő - Draskovics Tibor pénzügyminiszter korábbi tájékoztatása szerint - családi okok miatt visszalépett.
Vastag Csaba sem dolgozik már a TV2-nél, ahonnan távozott a vezérigazgató

Vastag Csaba sem dolgozik már a TV2-nél, ahonnan távozott a vezérigazgató

Párbajnak indult, össztűz lehet belőle: érik a nagy csata a Fidesz és a Tisza között

Párbajnak indult, össztűz lehet belőle: érik a nagy csata a Fidesz és a Tisza között

Középszinten könnyebbre számítottak, az emelt viszont nem volt nehéz – így értékelik a történelemérettségit a diákok

Középszinten könnyebbre számítottak, az emelt viszont nem volt nehéz – így értékelik a történelemérettségit a diákok

Van, akinek kimondottan jó megoldás lehet az ingyenes alapszámla, de az ördög a részletekben rejlik

Van, akinek kimondottan jó megoldás lehet az ingyenes alapszámla, de az ördög a részletekben rejlik