Részmunkaidős foglalkoztatás esetén a munkaviszony alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli vagy természetbeni munkavállalói juttatás tekintetében az időarányosság elve akkor alkalmazandó, ha a juttatásra való jogosultság a munkaidő mértékével összefügg. Ezt a szabályt kell alkalmazni az utazási költségtérítésre és az étkezési hozzájárulásra vonatkozó kérdés megválaszolásakor is, vizsgálva, hogy a jogosultság mértéke a munkaidő tartamával összefügg-e.
A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítést a 78/1993. (V. 12.) kormányrendelet szabályozza. A munkáltató a közigazgatási határon kívülről történő napi munkába járás és a hétvégi hazautazás költségeinek általában 80-86 százalékát köteles megtéríteni. Vegyünk egy példát! A munkavállaló négyórás részmunkaidőben kerül alkalmazásra, munkaidő-beosztása szerint minden olyan napon dolgozik, amikor a teljes munkaidősöket is alkalmazzák. Ha a részmunkaidős alkalmazott egyébként az utazási költségtérítésre jogosult (közigazgatási határt átlépve, például Vácról jár Budapestre dolgozni), a munkáltató ugyanolyan mértékben köteles részére a vasúti vagy a távolsági autóbusz közlekedés díjának megtérítésére, mint ahogyan a teljes munkaidősök utazási költségeit fizeti. Ebben az esetben a költségtérítés (a munkaviszony alapján nyújtott munkavállalói juttatás) nem függ össze a munkaidő mértékével, a jogosultságot közigazgatási határ átlépésével történő munkába járás alapozza meg.
Az időarányosság elve ez esetben nem lehet megkülönböztető szempont a jogosultság megítélésénél! A munkáltató természetesen csak a munkanapokra köteles az utazással kapcsolatos költségek jogszabályban meghatározott hányadának a megtérítésére, így amennyiben a részmunkaidős munkavállaló kevesebb munkanapon dolgozik (pl. egy héten két napon nyolc órát), részére csak a ténylegesen munkában töltött napokra köteles a munkáltató költségtérítést fizetni. Ennek összege így szükségszerűen alacsonyabb lesz a teljes munkaidőben alkalmazottakénál, mindez természetesen nem jelenti az időarányosság elvének sérelmét.
Az étkezési hozzájárulás esetén viszont az időarányosság elve alkalmazandó. A személyi jövedelemadóról szóló törvény a természetbeni juttatások között adómentesnek minősíti a munkáltató által természetben nyújtott étkezés értékéből legfeljebb havi négyezer forint kedvezményt. A törvény alkalmazásakor természetben nyújtott étkezés alatt a munkahelyen vagy a törvényes munkaközi étkezési szünet idejében a munkahely elérhető körzetében meleg étkezést nyújtó szolgáltatónál a munkavégzés napján elfogyasztott ételt kell érteni. Az Mt. az étkezésre szolgáló munkaközi szünetet csak akkor biztosítja, ha a napi munkaidő a hat órát meghaladja. Amennyiben a részmunkaidős alkalmazottnak ez a szünet nem jár – mert munkanaponként csak négy órát dolgozik –, részére az időarányosság elvének megfelelő alkalmazásával étkezési hozzájárulást nem köteles biztosítani a munkáltató.